Magyarokként szerencsésnek mondhatjuk magunkat: nem kell messzire mennünk, ha (gyógy)fürdőzni vágyunk. Fürdőnagyhatalom vagyunk, ez nem vitás: mintegy száz helyen, csaknem négyszáz gyógyforrás áll rendelkezésünkre. Nem is szólva a számtalan, gyógyítani talán nem, hűsíteni annál inkább hivatott strandunkról, fürdőnkről.

Ha azt gondoljuk, hogy a fürdő- és wellnesskomplexumok építése, nagymértékű állami támogatása a 2000-es évek sajátossága, hát tévedünk. Már a rómaiak is úgy építették be Pannóniát, hogy abban helye lehessen köz- és magánfürdőknek is. Szerették a vizet – elég csak az Aquincum elnevezésre gondolni. Nem is volt nehéz dolguk, tekintve a meleg források számát. És találunk Balfon vagy Tatán is rómaifürdő-maradványokat.

A külföldiek sem csak az utóbbi századokban keresnek fel minket, ha jó kis termálvízre áhítoznak: már a Német-Római Császárság idején, Zsigmond király uralkodása alatt több külhoni nemes kereste fel a budai fürdőket. Mátyás korában előszeretettel áztatták magukat a meleg vízben a tehetősek, a török hódoltság alatt pedig virágkorát élte a fürdőzés. Igaz, nem mindenki részesülhetett a gőz- és termálfürdők áldásos hatásaiban. De vigasztaljon a tudat: ma már bárki élvezheti a Rudas, a Király, a Császár és a Rác fürdőt.

A gyógyító fürdőzés a Habsburgok idején jött ismét divatba: ekkor, a XVIII. század közepén alakultak ki a vidéki termálfürdők. Sőt még magyar nyelvű összefoglalót is adtak ki az „orvosvizekről”, amelyben előkelő helyen szerepelt a listán a még ma is népszerű, erdélyi Herkulesfürdő, a kénes hévízéről híres Pöstyén, vagy a savókúrával is gyógyító balatonfüredi üdülő.

A fürdőzés pedig – legyen célja gyógyulás, pihenés, vagy csak hűsölés – azóta is töretlen népszerűségnek örvend. És bár a strandolás rítusa sokban változott lényege maradt, ami volt.

Nincs új a nap alatt: elmondható ez a fürdőruhadivatról is. Érvényes a még a nevében is az újdonság erejével kérkedő bikinire is. Ugyanis megalkotója, Louis Réard a Bikini-szigeteken végzett nukleáris robbantási kísérletek után keresztelte el, mondván, hatása a férfiakra az atom hasadáshoz lesz hasonló. Pedig hódított már a kétrészes napozó-úszó szett, méghozzá az ókorban. Az egykori, dicső Egyiptomban is így viselték el a meleget és élvezték a fürdőzést: erről tanúskodnak a fennmaradt mozaikképek. Aztán egy ideig nem vett fel senki ruhát a fürdőzéshez – nem is nagyon volt miért. Vagy mert nem is fürdőztek nyilvánosan, vagy mert a gyógyforrások meleg vizeit, esetleg a gőzfürdők nyugtató hatását textil nélkül élvezték... Egészen az ipari forradalomig. Az emberek megváltozott időbeosztása új és régi szabadidős tevékenységeket engedett meg, többek között a fürdőzést. A ruha azonban maradt: a nők többnyire nyilvános fürdéshez is viselték megszokott toalettjüket, sőt nem bízták a véletlenre: a fehérneműt kiegészítették még alsószoknyával, harisnyával is. Hogy így mennyire lehetett élvezni a vizet, már más kérdés. A prűd angolok még a fürdőgépet is feltalálták. A szerkezetbe utcai ruhában szálltak be, hogy ott öltözzenek át, majd vízbe tolják a fürdőző sokaságot, eltakarva őket a kíváncsi szemek elől.

A vizes dresszek forradalmát Anette Kellerman úszónőnek köszönhetjük, aki a könnyebb mozgás érdekében már a test vonalát követő (és kiemelő!), nyaktól bokáig védő gúnyát húzott magára. De nemcsak a ruha kialakítása, de annak anyaga is fontos szerepet kapott. Hiszen legjobb, ha az úszódressz könnyen lepergeti a vizet, ezáltal gyorsan is szárad, és a klór káros hatásainak is ellenáll. A húszas években kétféle anyagot részesítettek előnyben: a pancsolók vegyítetlen selyemanyagot, a sportolók pamutból készült dresszt húztak magukra.

Ez a bőrből amúgy is keveset mutató ruha – amit a férfiak is viseltek – ment össze az évek során. Először csak a vádlit és a karokat tette közszemlére, később már a nyak és a dekoltázs egy része is szabadon maradhatott. És így jutunk el 1946-ig, az azóta is aranykorát élő bikini bemutatásáig. Amit először amúgy senki nem akart bemutatni, így megalkotója egy sztriptíztáncost kért fel a nemes feladatra. Eddig tartott a szégyenlősség: a fürdőzéshez viselt ruhák egyre csak kisebbek lesznek.

Nehéz elképzelni a hétköznapokban olyan komoly, nyakig öltönyben feszítő arisztokráciát, politikai elitet vagy éppen a merengő-búslakodó irodalmárokat kis gatyában, strandolás közben. Pedig ha hisszük, ha nem, olykor ők is a vízparton áztatják fáradt tagjaikat. Mint például múlt századi íróink, költőink, akik közül sokan imádták a vizet. Babits Mihály például a kis tavakra esküdött, Örkény István és Krúdy Gyula a magyar tengert részesítette előnyben. Az egypercesek írója vitorlázni is szeretett, főleg, ha Lipták Gábor író barátja meghívta víkendre Balatonfüredre. Ilyenkor Addio névre keresztelt vitorlással szelték a habokat. Bizonyára az ilyen napfényes délutánok ihlették Vallomás című novelláját is: „A lány hasa meztelen. A fiún is csak egy gyerekarasznyi fecskenadrág van, a lányon még annak is csak kicsinyített mása, egy kék kendőcsücsök az ágyékára kötve s két kis sapka a mellein. Nem is ruha ez, csak borogatás...” Kosztolányi is a vizek szerelmese volt, kedvence pedig Lido szigete, Velence mellett: ide jött nászútra feleségével és később Ádám fiukkal is. Karinthy Frigyes a Gellért fürdőhöz lakott közel, ide járt hát feleségével, Böhm Arankával a forró napokon, hogy aztán a hűsölés mellett hülyéskedjenek, szobrokkal pózoljanak. Vagy más korabeli hírességekkel. A Gellértre esküdött ugyanis Klebersberg Kuno és ifjabb Horthy Miklós is, és még sorolhatnánk...

De nem mindenki érezte magát ilyen fesztelenül a vízparton. Móricz Zsigmond például kifejezetten utálta magát aligruhában, ha mégis a Duna-partra merészkedett leányfalui házukból, azt is inkább gyerekei nyaggatására tette. A nem éppen adoniszi alkattal megáldott József Attila sem élvezte mindig a strandot. Tersánszky Józsi Jenővel való megismerkedése után pár órával a két költő már a csillaghegyi strandon kötött ki, a spontaneitás hevében azonban a fürdőruhák otthon maradtak. Sebaj, lehet bérelni is! Na igen, csak nem Attila méretében... Tekerhette testén többször körbe, mire rajta maradt a dressz – a strandolók örülhettek, a poéta duzzoghatott.

A művészek, alkotók, politikusok pedig még ma is hódolnak a fürdőknek. Sőt, a Lukácsban szinte elitklub alakult: itt úszik Gönczöl Katalin, korábbi ombudsman, és Presser Gábor zenész kollégájával, Rácz Zoltánnal. Ahogy gyakori vendég itt Kern András is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!