Amikor az első őszi gombák felütik a fejüket a mezőn, olyankor az egér már bent van a házban. Persze nem a lilatönkű pereszke kalapja az egérinvázió csalhatatlan jele, de gyakran a saját szemünknek sem hiszünk, inkább köménymagnak, kávézaccnak nézzük az egérürüléket. Ám ha a család nőtagjait hokedlik és hűtőládák tetején találjuk, kezükben papuccsal, sodrófával, WC-pumpával, akkor a köznyugalom érdekében egeret kell fognunk.
Egeret. Bármi áron. Vidéken egész legendárium kötődik az egér fogáshoz. A radiátorcsövön felfutó, s fapapuccsal agyondobott vagy a sütőből téglalabirintusba terelt, s ott megszédített, lelassított, végül lepofozott egér históriájából hiába is kölcsönöznénk módszert. Ehhez sok évtizedes gyakorlat vagy mérnöki szemlélet szükséges.
A régi rozsdás egérfogók ugyan jól működtek, de a ma kapható, Kínában gyártott, s persze EU-szabványos modellek már legfeljebb kezét-lábát törik az egérnek. Aztán tűnődhetünk, hogy agyoncsapjuk, vagy inkább faragjunk neki gyufaszálból mankót.
Béketűrő szomszédok esetén alkalmazható egy poszthippi megoldás, amely az egerek kényes zenei ízlésén alapul. Tapasztalatok szerint, a kisállatok már két-három napi, intenzív és lankadatlan metálzene-bömböltetés után kiköltöznek. Igaz, csak néhány napra.
Néha családon belül szövetségesre lelnek az egerek. Pajkos kisfiúk akár hetekig is hordják a kenyérmaradékot a gipszkarton mögött megbújó szürke pajtásnak. Jobbára csak akkor derül ki a turpisság, amikor a bő koszton tartott egércsalád megszaporodik, s a vackok után kutató új nemzedék véletlenül átrágja magát egy leányszobába.
Sokan esküsznek a technikai kütyükre. Az efféle riasztó és távol tartó eszközök azonban hamis biztonságérzetet keltenek. Legfeljebb egy végrehajtók által kiürített lakásban hatásosak. Ugye, egy ágy, egy asztal és két szék „mentes”. De öreg egér a kéményen át is behatol a békés polgári otthonba. Előbb a bútorok mögött, majd a spájzba érve, már a befőttes üvegek ultrahangárnyékában közelít a jobb falatokhoz.
Az ipari mérgek vagy a házilag is előállítható gipszes liszt, azon túl, hogy már-már a barbárság határát súrolja, könnyen kárt tehet az egerektől egyébként is zaklatott macskában.
Manapság az egérragacs az egyetlen megbízható eszköz. Akinek ilyen van a kosarában, attól a hentes nem a kutyusa iránt érdeklődik, hanem azt kérdezi a párizsivégeket csomagolva: „egérnek lesz?” De vajon mi történik a tömérdek, ragacsba fulladt, kukába dobott, majd a szeméttelepeken felhalmozott, s tulajdonképpen konzervált egérrel? Mit gondolnak majd rólunk évszázadok múltán a régészhallgatók a sok ipari borostyán láttán? Talán egyszer még divatba jön az egeres függő. Lesz majd diós, sajtos és parizeres…
Nyesttelenítés
A barnás-rőtes szőrű „fehér partedlis” menyétfélét, a nyestet (Martes foina) a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája a mérsékelten fenyegetett állatok közt említi, ám hazánkban nem védett. Szlavóniában a középkori adót nyestbőrben szedték, így lett a horvátok mai fizetőeszközének neve kuna – azaz nyest.
A területét agresszíven védő vérszomjas kis ragadozó életterének beszűkülésével kiválóan alkalmazkodott a városhoz, jórészt ennek köszönhető eget verő kártétele. A magoktól, a gyümölcsöktől a dögökön át a rovarokig, hüllőkig, madarakig, tojásokig, kisemlősökig mindent eszik, lakmározik a kukákból is. A baromfiólban, galambdúcban, nyúlketrecben vérfürdőt rendez; többnyire nem hagy élve egyet sem, és „spájzol”. Búvóhelyein, a padlásokon, s a territóriumán vizeletével megjelölt autókban elrágja a vezetéket, a gumit, a műanyagot, szétmarcangolja a szigetelést is – mindent, amivel elbírnak tűhegyes fogai. Kivált azokra a kocsikra haragszik, ahol már jelölt előtte más nyest; egy drágább verdában milliós kárt is tehet.
A történet általában úgy kezdődik: telefonál az ügyfél, mert „valami” dorbézol, dübörög a padláson. Akadt, aki azt hitte, hajléktalan vagy betörő költözött fel, s rendőrt hívott. Más arról számolt be, hogy a tetőtérben a régi tankönyveket rágja az állat. „Kiművelt nyest lehet. A fiam általános iskolás könyveivel kezdte, a középiskolaiakkal folytatta, most félünk, hogy megkezdi az egyetemi jegyzeteket is – eleveníti fel Majer Nándor, akinek újlengyeli cége a rovar- és rágcsálóirtás mellett a nyestek élve befogására szakosodott. – Igazi kis légtornász: elég egy tetőre hajló ág, egy garázs vagy előtető, és őkelme máris a tetőn grasszál, a cserepet is feltolja, így jut be a padlásra. A felnőtt macska a vetélytársa, ám a kutyát kicselezheti, az ugatás sem zavarja, pedig gyakran az árulja el.”
Majer Nándort és kollégáit a nyestek ellen elsősorban Pest megyéből hívják, és a fővárosból, ahol nincs már egy nyestmenetes kerület sem. Még a Belváros sem az, a Váci utca egyik mellékutcájába például galambokat abajgató nyesthez kértek csapdát. „Mostanában naponta tízen is érdeklődnek, és ebből napi egy-két megrendelést is kapunk. Élve fogó, erős, két csapóajtós csapdával dolgozunk, amit mi gyártunk. Óvatos a nyest, olykor egy hónapig is eltart, mire belesétál. A csapdát ezért levelekkel, gallyakkal, a földön fészkelő madár fészkét imitálva álcázzuk. Így felkelthetjük a nyest fészekfosztogató ösztönét, ami erősebb, mint az óvatossága.
A foglyulejtett nyest rendkívül támadókedvű, mindenáron szabadulna, ezért harap. Hat éve fogok nyesteket, de eddig szerencsére ép bőrrel megúsztam. Ugyanis a csapóajtón kívüli, védett részén kell megfogni a ketrecet. A csapdában nem esik bántódása az állatnak – nyugtat meg a szakember. – A lakott területtől pár kilométerre szabadon engedjük. Ezt azért kell megtennünk, mert nincs vadászati joga a cégünknek. Ám az eredmény így sem marad el: bár furán hangzik, de a nyest tanul az esetből; máshová telepszik, és rendszerint többé nem tér vissza az ember közelébe.” (V. G. P.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
