Egy nap

 

Nyomasztó film az Egy nap. Akinek van fogalma egy háromgyerekes, dolgozó anyuka mindennapjairól, annak az „ismerősség” miatt, aki hírből sem ismeri ezt az élethelyzetet, annak azért. Kevésbé eltökélteket akár a családalapítási tervükben is megingathat Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, amely a Filmalap Inkubátor Programjának keretében és támogatásával készült. Mert a rendező pontosan a más alkotásokban csak elnagyoltan, utalás szintjén megjelenő napi rutinokat, az ismétlődő, szürke hétköznapok monotonitását mutatja be. Hitelesen és pontosan – a szöveg és a színészi játék szintjén is. A családanyát alakító Szamosi Zsófit talán háromszor látjuk mosolyogni 99 perc alatt. Fásultan, de mégsem mártírként, példás türelemmel menedzseli az anyagi gondokkal is terhelt mindennapokat: három gyerek ébresztése, öltöztetése, reggeliztetése, különböző intézményekbe szállítása – megosztva ezt az apukával (Füredi Leó), majd irány a munka. Délután a gyerekek begyűjtése, különórák sora, majd az otthoni „esti műszak”. Mint ahogyan teszi ezt sok millió anya világszerte. Az sem egyedi eset, hogy a fáradtság, a hajszoltság és az unalmas rutin a kommunikáció hiányával párosulva megtépázza, tönkreteszi a párkapcsolatot. Ezt a folyamatot látjuk egy nap leforgása alatt, pontos, hiteles és humoros párbeszédekkel (a rendező és Mán-Várhegyi Réka írta a forgatókönyvet). Az ismerős helyzeteken (például orrszívó porszívó), mondatokon (lehet, hogy visszaalszik, nem?) együttérzően lehet nevetni. Nem csoda, hogy a filmnek Cannes-ban volt a premierje, ahol a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját meg is nyerte, illetve több rangos elismerést is bezsebelt már és esélyes a decemberben kiosztandó Európa Filmdíjra is.

Nemcsak a két főszereplő, hanem a három gyerek is kitűnően alakítja szerepét, ezért megbocsáthatóak a „gyerekes” filmek szokásos kliséi: sötétben apró gyerekjátékra lépés, fáradtság miatt idegen autó ajtajának nyitogatása. Végig feszülten várjuk, hogy kiderüljön: történt-e megcsalás vagy sem. Kár, hogy egy ismert, filmes metaforával zárul a történet.

FOTÓ: VERTIGOMEDIA

 

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!