Grandiózus rendezés, tündöklő alakítások, édes francia dallamok, forró ölelések – a Szerelem nélkül soha az idei nyár legelbűvölőbb zenés filmje.

 
A Szerelem nélkül soha az idei nyár legelbűvölőbb zenés filmje.

Ugyan a cannes-i premier után bő egy évvel ért el hozzánk, érdemes megnézni, mert Christophe Honoré a francia mozi csaknem teljes csillagtérképét varázsolja elénk: a legenda Catherine Deneuve oldalán Chiara Mastroianni (a filmben is mint anya és lánya), Ludivine Sagnier, Louis Garrel, Michel Delpech, valamint Miloš Forman játsszák és dalolják el a nőhöz és a szerelemhez költött, szívbehasítóan szenvedélyes sanzonokat.

Bár Deneuve kezében a finálé előtt paraplét pörget – a számos filmes utalás közül itt épp a Cherbourg-i esernyőkre kikacsintva –, ez a film cipőkkel meséli el anya és lánya történetét. Egy nő lábbelijében ugyanis ott az egész élete. Madeleine (Sagnier, majd Deneuve), a cipőbolti eladólány álma a mennyei vörös, tűsarkú luxuscipellő, melyet el is csen a raktárból. Ám amikor magára ölti, nem a királyfi érkezik meg Hamupipőkéért, hanem az első fizetővendég, aki szobára viszi. Ő még ebben is a mese valóra válását látja, hiszen így megveheti az áhított ruhákat és topánokat. Eddig neki csak egyszerű, csúnyácska barna lakkcipő jutott, melyet praktikus lapos talpúra cserél lánya születése után. Első szerelme (Radivoje Bukvic, majd Forman) újbóli feltűnésekor megint előkerül egy piros, már asszonyosabb, de rafináltan csábos lábbeli, melyet végül felvált a szolidan elegáns kis fekete körömcipő.

„Ha nem lettem volna kurva, biztosan a börtönben kötök ki” – mondja utóbb lányának, aki büszke is szabadelvű anyjára. De míg Madeleine látszólag könnyű szívvel kel át az életen, lánya, Vera (Mastroianni) képtelen példaképe mintájára élni – nem is finom női cipőt, hanem ormótlan csizmát hord. Ráadásul ő már a 90-es években fiatal, amikor a halálos vírus véget vet a szexuális szabadosságnak. Leginkább abban nem értenek egyet, hogy Madeleine szerint a szerelem csupán a fejünkben létezik. Beleszeretünk valakibe, de az már nem rajtunk múlik, hogy a másik mit kezd ezzel, hűséges vagy hűtlen lesz, viszont szeret-e, vagy csak nem tud mit kezdeni a ragaszkodással. „Lehet élni a másik nélkül, de nem lehet élni szerelem nélkül” – dalolja.

Anya és lánya sorsában sok a közös vonás, mindkettőjüknek van szerelme, és van, aki őket szereti. De Veránál már kérdés, hogy valóban természetéből fakad-e a függetlenség, vagy inkább megszállottságból vágyik az elérhetetlen férfira, akire képzeletbeli férjeként tekint. Anyja hiába igyekszik meggyőzni, hogy „jobb szeretni, mint szeretve lenni”, szeretni számára fájdalmasabb, mert „a szív nehéz lesz, mint az ólom” – válaszolja ő is énekelve.

Bár a drámát és a lelki vívódásokat a legváratlanabb pillanatokban édes kis sanzonokkal lágyítja Honoré, a fináléhoz közeledve többszörös katarzist kapunk. Szinte átölelik egymást a karakterek fiatal és idősebb kori énjei, és megremeg a szívünk, mikor újra feltűnik a hajdani leánylakás kék kapuja és a vörös cipellő. Madeleine – Deneuve káprázatos alakításában – élete alkonyán csodálatos hatytyúdalban búcsúzik tőle, mégis csak úgy, mint a boldog, beteljesült szerelem vágyálmától.

(Forgalmazza a CineReal Kft.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!