„A fotók kevésbé fontosak, mint az élet, amit élünk” – így fogalmazta meg Robert Mapplethorpe a Művész identitását, akinek egyfajta médiumként az a dolga, hogy túllásson mindazon, amit bármelyikünk érzékel a világból, majd az így szerzett tudást áttranszformálja úgy, hogy alkotásain keresztül mi is megérezhessünk valamit belőle.
Pályatársai, családtagjai, szeretői és modelljei összetett és árnyalt portrét festenek Mapplethorpe-ról, a művészről, és Robertről, az emberről, és a pikáns részleteken túl jobban megértjük, mit jelent úgy élni, úgy levegőt venni, azért elveszíteni szerelmeket és barátokat, és több kritikát kapni, mint elismerést, mert az egész létezését és lényét alárendeli valaki a művészi küldetéstudatnak.
Noha a film teljes munkásságán végigmegy, a képzőművészeti próbálkozásoktól az első polaroidkollázsokon át a hírességekről készített portrékig, mindebből kiemelkedik két nagy „szerelme”: a provokatív férfiaktok és a virágcsendéletek.
A képein különösen hangsúlyos péniszekkel még 25 évvel a halála után is sokkolni tud, hiszen saját szexualitásával (beleértve akár a látens homoszexualitást), titkolt és tudatalatti vágyaival, fétiseivel, avagy épp az álszentségével szembesíti a szemlélőt. Egy archív bejátszáson elmondja, sosem akart különösebb dolgokat belemagyarázni a képeibe, csak azt elérni, hogy pár pillanatra az ő szemével lássunk. És ha megtesszük ezt neki, már nincs is akkora kontraszt a pénisz – mint a természet mesterműve – és egyegy szál pipacs, tulipán vagy liliom között. Ha nem lehet rossz, aki a virágot szereti, mitől lesz démoni gonosz, ha ugyanígy tekint a péniszre? – egyszerűsíthetnénk le a kérdést.
Noha a filmet nézve őt próbáljuk megismerni, megérteni, a választ inkább magunkban kell keresnünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!