„Európán kívül kifejezetten pozitívumnak számít a magyarság” – mondja Sándor Szandra, a Nanushka divatmárka létrehozója. Az ifjú tervező példája nemcsak azt mutatja, hogy világhírűvé válhat egy magyar márka, de azt is, hogy az itthoni piacra talán külföldről érdemes betörni.
Pedig nemzetközi színtereken több ruhatervezőnkre is felfigyeltek már.
Sándor Szandra az egyik legismertebb név a hazai divatszakmában. A tervezőnő, aki a London College of Fashionben tanulta a szakmát, 2005-ben alapította meg saját divatcégét, a Nanushkát. A divat megszállottjai világszerte (New Yorkban, Párizsban, Nápolyban és Moszkvában is) találkozhatnak kollekcióival, ruháit olyan sztárok is viselték már, mint Rachel Bilson, Charlize Theron vagy éppen Lucy Liu. A múlt héten mutatta be legújabb, 2012-es tavaszi-nyári kollekcióját, hamarosan pedig állandó üzletet nyit a budapesti Fashion Streeten, a Deák Ferenc utcában. Sikerét leginkább az mutatja, hogy komoly hazai befektetőre talált: a múlt héten jelentették be, hogy a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt OTP Kockázati Tőkealap 1,6 millió dollárt fektet a Nanushka divatcégbe. Oszkó Péter szerint azért kötöttek megállapodást velük, mert „növekvő, stabilan gazdálkodó, nyereséges és a világ számos pontján már sikeres divatcégről van szó, amely a befektetésnek köszönhetően nemzetközi szinten is elismertté válhat”. És hogy hogyan jut el idáig egy huszonéves magyar lány? „Őszintén úgy érzem, hogy a kollekciótervezéssel kapcsolatos kompromisszumképtelenség sokat segített abban, hogy idáig jussunk – mondja Sándor Szandra. – Ezen felül kellett azoknak a hite, akik az első naptól támogatták munkámat, sokszor baráti alapon. Másrészről fontos látni, hogy a siker relatív. A Nanushka itthon talán a legsikeresebb dizájnermárka, ám külföldi mércével még nagyon hosszú út áll előttünk. De ezért is örülünk annyira a PortfoLion-os megállapodásnak. Lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy nyugodtan, erőteljesebben terjeszkedjünk anélkül, hogy azon kellene aggódnunk, hogy vajon fogjuk-e tudni teljesíteni vállalásainkat. Eddig minden pénzünket a gyártásba kellett visszaforgatnunk – a jövőben már szabadabban tervezhetünk költségvetést. Ezen felül lesz keretünk megfelelő menedzsment- és sales- csapat létrehozására. Ezek nélkül nem könnyű a külföldi piacokat meghódítani.”
A nehézségek ellenére egyre több magyar tervező bukkan fel a világ divatporondján. Abodi Dóra nemrég a nagy nevű londoni divathéten mutathatta be az őszi-téli kollekcióját, sőt még egy rangos tokiói divateseményre is eljutott. Konsánszky Dóra évek óta résztvevője olyan kisebb, de jelentős divatheteknek, mint az amszterdami, vagy éppen a düsseldorfi. Mojzes Dóra két, fiatal divattervezőket bemutató nemzetközi könyvben is szerepelt, nemrég pedig az angol popsztár, Emika klipjében bukkant fel az egyik ruhája. A USE Unused pedig azzal dicsekedhet, hogy a tinik egyik kedvenc színésznője, Ashley Tisdale viselte egy vörös szőnyeges eseményen a ruháját Los Angelesben.
„A hazai vásárlóknak sokat számít az, hogy külföldön sikeres-e a márkánk, tehát erős kölcsönhatás van a kettő között – mutat rá Sándor Szandra. – Mi most a hagyományosan divatot diktáló piacokra próbálunk először terjeszkedni, főként New Yorkban és Japánban. Ez nagy kihívás, mert ezeken a piacokon elsősorban az eredetiség számít és a termék színvonala, kivéve, ha egy híresség társul a márkához tervezőként vagy tulajdonosként, de mi erre nem építhetünk. Ezen felül fontos kommunikálni a márka értékeit, szellemiségét, ami ma már szerves részét kell, hogy képezze a termékeknek. Itthon még erősebben dominál a márka „státusz” értéke, azaz hogy mennyire felismerhető. Kevésbé számít az eredetiség, kevésbé használják a magyarok a divatot önmaguk kifejezésére. De ez folyamatosan változik és szerintem egyre jobb itthon is a helyzet.”
A hazai közönség azonban ennek ellenére ritkán találkozik magyar tervezők ruháival, ennek okát leginkább a magyar vállalkozásokat általánosan sújtó tőkehiányban kell keresnünk. Furcsa módon egyszerűbbnek tűnik a nemzetközi ismertség megszerzése, mint a hazai vásárlók meghódítása. Az internet segítségével egy-egy kollekció könnyedén eljuthat a világ bármely pontjára, de ahhoz, hogy Szegeden vagy Debrecenben is elérhető legyen Abodi Dóra vagy a USE unused kollekciója, ahhoz nagyobb mennyiségben kellene gyártani a ruhákat, amihez több anyag, és természetesen több dolgozó, elsősorban varrónő szükséges. És akkor még a terjesztésről szót sem ejtettünk. A magyar tervezők többsége saját üzletet sem tud fenntartani, nemhogy a vidéki városok felé terjeszkedni. Az olyan boltok, mint a budapesti Ráday utcában található R9 showroom, ahol Abodi Dóra és Mojzes Dóra nyitottak üzletet, üde színfoltok csupán. A legtöbb tervező általában műhelyként is szolgáló bemutatótermében fogadja a vásárlókat, már akik bemerészkednek egy ilyen intim közegbe. Azért aki – és valljuk be, a többség inkább ebbe a csoportba tartozik – inkább a hagyományosabb üzleteket kedveli, az is találkozhat néhány helyen a magyar tervezők kreációival. A Mono Fashion, a Black Box, vagy éppen a Retrock Deluxe más márkák mellett magyar ruhákat is forgalmaznak. Aki pedig nem retten meg az online vásárlástól, az Ourstlye Boutique oldalán válogathat kizárólag hazai divattervezők munkáiból.
Persze mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha egy-egy dizájnerdarabra vágyunk, hiszen a kis szériában, gyakran csak rendelésre készített darabok ára meglehetősen borsos. Szerencsére egyre több rendezvényen gyűlnek össze a kézműves- és egyedi termékek kedvelői. A WAMP művész piacként aposztrofálja magát, itt például lehet találkozni egyedi és különleges darabokkal, sőt, ha szerencsénk van, az adott ruha tervezőjével is beszélgethetünk. Hasonlóan jó kezdeményezés a Stylewalker Night is, aminek kifejezett célja, hogy megismertesse a magyar dizájnereket a közönséggel.
Ezek azonban sajnos szintén csak a fővárosban megrendezett események, így azoknak, akik vidéken élnek, meglehetősen sokat kell utazniuk egy-egy ilyen divatkalandozásért.
Luxuslábbelik terén valóságos nagyhatalomnak számítunk. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a Vass cipő a férfi cipők Rolexe, a kézzel készített bőr lábbelikért külföldről is elzarándokolnak a Haris közben található üzletbe. A családi vállalkozásból kinőtt cég persze a világ minden pontjára szállít, de ugyanez elmondható például Anna Zaboeváról is. A Szibériából származó tervező meghökkentően egyedi, játékos és vidám cipői komoly nemzetközi érdeklődést váltottak ki, olyannyira, hogy Zaboeva idén a tokiói divathéten is részt vett. A Pleasemachine névre keresztelt márka a Wesselényi utcában található Siberia cipőboltban saját üzletet is kapott, ahol bármikor előfordulhat, hogy a záróra zenés mulatságba csap át. Szintén cipőivel sikerült eljutnia a londoni divathétre az egyetemről csak éppen kikerülő Káldy Júliának. A fiatal dizájner még csak tervezgeti, hogy saját márkát hoz létre, de máris olyan sztárok rendelnek tőle cipőt, mint a nemrég éppen Budapesten koncertező énekesnő, Zola Jesus. Nem csoda, hogy Káldy Júlia egyből a nemzetközi piacot akarja megcélozni a cipővel.
Nem csak az új lehet menő! A Tisza cipő márkát 1942 alapították, 1971-től a ma is ismert logóval gyártották a legendás martfűi cipőgyárban a sport- és tornacipőket. A szocializmus végén szinte mindenkinek volt egy pár Tisza cipője, a népszerű márka azonban a rendszerváltás után lassacskán feledésbe merült. 2003-ban aztán néhány lelkes fiatal felújította a klasszikus modelleket. Azóta országszerte több helyen is nyílt már üzletük, és egyedüli magyar márkaként sikerült újra sikert elérniük a hazai piacon.
(D.-H. N.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!