Első feleségét rákban veszítette el, ezért számára különösen megindító az a keserédes történet, melynek hőse egy középkorú fodrásznő, aki (Brosnan karaktere segítségével) megtalálja a boldogságot. A színésszel legújabb szerepéről és az újrakezdésről beszélgettünk.
– A film címe: Csak a szerelem számít. Igaz ez?
– A mai világban akkora a zavar és olyan agresszívvá váltak az emberek, hogy szinte teljesen kihalt belőlünk a gyöngédség és a szeretet. A média vérszomjasan hajtja és tálalja az újabb és újabb tragédiákat. Ez a film legalább nyíltan be meri vállalni, hogy nincs elég szeretet az életünkben, és én egy olyan fickót játszom, akit megkeményített a sors, de végül van akkora szerencséje, hogy mégis észreveszi azt a csodálatos nőt, aki túlélte a mellrákot, a rossz házasságát és tud mosolyogni. Kell több a szeretetnél?
– Ön, aki Hollywoodhoz szokott, most egy kis költségvetésű dán filmben játszott.
– Először is szögezzük le, hogy a dán filmművészet világszínvonalú. Kilépni Hollywoodból és belépni ebbe a remek közösségbe kifejezett öröm volt a számomra. Hollywoodban minden mechanikus, itt minden organikus. Mintha nem is kamera előtt csinálnád.
– A film témája önt érintette legjobban az alkotók és a szereplők közül. Ez segítette vagy inkább akadályozta a munkában?
– Életemnek az a mélységesen tragikus fejezete belém égett, de lezárult. A fickó, akit játszom, szintén tragikus körülmények között veszítette el a feleségét egy karambolban. Volt hova nyúlnom lelkileg és csak bele kellett néznem Trine Dyrholm, a partnernőm szemébe, és ment velem előre a sztori.
– Hogy tudta feldolgozni a személyes tragédiákat?
– Jó barátok, rokonok és a hitem segítségével. Dél-Írországból származom, a Boyne folyó partjáról, ahol, ha katolikusnak születtél, az is maradsz, még akkor is, ha a vallás bizonyos sallangjait elengedtem az életem során. Nem vagyok híres templomjáró, de hiszek istenben. És ez visz tovább.
– Idén ötvenéves a James Bond-sorozat. Ön nekünk mindig is egy kicsit Bond marad...
– Bondot az életem nagy ajándékának tartom. Szerettem játszani. És olyan ajándék volt, ami maradandó. Mert aki egyszer Bond, az örökké Bond marad. Nem sokan tartozunk ebbe a klubba, tehát nagyon megtisztelő, hogy tagja lehetek. Sokat köszönhetek neki, mert James Bond tette lehetővé, hogy producerkedhettem, körbejárhattam a világot, bizonyos értelemben filmes nagykövetté váltam és egy csomó olyan élményben volt részem, amit enélkül soha nem éltem volna át.
– Jövőre lesz 60 éves. Ilyenkor összegezni szokott az ember…
– Az öregedés nem könnyű, de senki nem ígérte, hogy az lesz. Ahhoz, hogy az ember teljes életet éljen, kellő bátorság kell, de ahogy kimondom, hogy hatvan, rögtön ki is húzom magam. Észre se vettem, úgy elrepültek az évek. Dicséretemre szóljon, hogy még mindig itt ülök az asztalnál, lelkileg, fizikailag, szellemileg épen, a szívem-lelkem a szakmáért dobog, magánemberként pedig továbbra is jó férj és jó apa szeretnék lenni.
– Felröppent a hír, hogy Európába akar költözni. Igaz ez?
– Beszéltünk róla Keelyvel, a feleségemmel, hogy költözzünk Párizsba. Nézze, a fiúk cseperednek, szívesen élnék ott. Szeretnék eljárni egy festőhöz, hogy leckéket vegyek, szívesen dolgozom, mint színész, szeretek utazni, Párizs tökéletes bázis lenne. Hiányzik nekem Európa. Mindig hiányzott. Túl sok energiát invesztáltam Hollywoodba, és most már úgy vagyok vele, ha akarnak, a világ legeldugottabb sarkában is megtalálnak.
Velence - Torontó, 2O12. szeptember
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!