Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

 
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés. Magvető, 2017.

Költőkkel és profi zenészekkel lépett fel Grecsó Krisztián október 8-án, vasárnap a Művészetek Palotájában az évek óta működő Rájátszás nevű formációban, ahol a kortárs szerzők művei válnak dalokká, sőt slágerekké az együttműködésükben.

Nehéz lehetett nevetés nélkül megállni (tulajdonképpen nem is kellett) azoknak, akik már olvasták Grecsó új könyvét, amelyben több rövid szövegen keresztül ismeri meg az olvasó az első zenei szárnypróbálgatásokat a mindössze kéthúros rozoga dobgitáron, a lakótársakból álló The Toors nevezetű zenekar élén. Az első általa írt dal a Tini nindzsa harci turtles volt, amelyet olyan remekek követtek, mint a Marhaárus halála, a Szexi csokoládé vagy éppen a De szeretnék Béla lenni. A meglehetősen punkos kezdéshez képest ma már persze egészen mások a szövegek, de jó tudni, hogy az író is volt kamasz.

A színpadon, a kezében gitárral kicsit ma is annak tűnik.

A jórészt egymástól függetlenül álló tárcanovellák – amelyek ennek ellenére nagyon is összetartoznak – derűs, de sokszor mégis melankolikus nosztalgiát árasztanak.

A bevallottan önéletrajzi ihletettségű szövegekben megjelennek a korábbi művekben már felbukkanó, és a kevésbé ismert családtagok, a szegvári gyermek- és csongrádi kamaszévek.

Grecsó ma már az írásokban sokszor megelevenedő fővárosi XIII.kerületből tekint vissza életének meghatározó helyszíneire és szereplőire, a rövid történetekben gyomorszorító drámák váltják a melengető komikus epizódokat. Közben elénk tárul a nagymamák és nagypapák rejtélyes, elhallgatásoktól terhes világa és a generációk közötti kommunikáció döcögése, néha lehetetlensége.

Új értelmet nyer egy pinceablak előtt elsuhanó női boka, a sparhelten rotyogó szilvalekvár vagy éppen egy jól elkészített orjaleves, emberi sorsokba pillantunk bele egy-egy jól elkapott pillanat erejéig.

(Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés. Magvető, 2017. 240 o.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!