– Mikor beszélgetni kezdtünk, kiderült: szinte annyit tudott rólam, mint én önről. Lenyomozott. Le sem tagadhatná a hivatását. Mit kezdett egymással az információéhes újságíró és a szigorú diplomata Kubában?

– Kissé tényleg tudathasadásos állapot volt, amit csak egy sajátos húzással sikerült megoldanom. Kezdetben a nagykövet kollégák furcsán méregettek, hogy újságírókkal beszélgetek, az újságírók pedig nem értették, miért nem bocsáthatok rendelkezésükre egy-egy fontos információt – amiért azelőtt én magam is harcoltam volna. Végül szerveztem egy kerti partit a nagykövetségen, hogy egykori munkatársaim lássanak diplomataként. Szerintem sokan csak ekkor értették meg, mennyire más szerepkörbe kerültem.

– Egy meglehetősen sajátos kubai indikátor, a pulyka pedig azt jelezte: a dolgok pompásan mennek.

– Így van. Fidel Castro kubai vezető ugyanis minden december 20-án pulykákat küld a nagyköveteknek. Olyan ez, akár a selyemzsinór, csak fordítva: aki nem kap, az tudja, vagy az ő viszonyuk, vagy a két országé romlott meg. A mi jószágunk alig fért be a sütőbe, még februárban is pulykát ettünk.

– Ezek után nem csodálkozom, hogy egy nagykövetségen komoly diplomáciai problémákat vethet fel a legjelentéktelenebbnek tűnő dolog is. Például egy ellopott slaug.

– Na, igen. Sok diplomatának szinte fixa ideájává válik, hogy megfigyelik. Én egészen addig nem foglalkoztam különösebben ezzel a dologgal, amíg egyik nap a kerti munkás nem szólt, hogy a rezidencia kertjéből eltűnt a slaug. Előbb nem éreztem át a helyzet súlyosságát, aztán a kollégák megmagyarázták, hogy ez nagyon is komoly ügy, minthogy ehhez illetéktelen személynek kellett behatolnia a területre. Mit tehettem: jelentettem az illetékeseknek. Meg is jelent a diplomata-rendőrség egyik parancsnoka nálam, majd rövid és zaklatott nézelődés után kihívott a rezidencia elé. Kiderült: a sétálgató szerelmespártól az utcán motort szerelő srácokig mindenki az ő megfigyelője volt

– Meglett a locsoló?

– Nem, és azóta sem tudjuk, ki lopta el.

– Ez a második kötete Kubáról. Milyen volt az első, az 1974-es Kubai riport fogadtatása odakint?

– A megjelenés után egy filmforgatás kapcsán tértem vissza az országba. Egyértelmű volt, hogy nem látnak szívesen odakint. Egyik magas rangú régi patrónusom azt mondta, neheztelnek rám, mert nem az én feladatom bírálni az ő dolgai kat. Amikor jeleztem neki, hogy súlyos gondjaim is adódhattak volna abból, hogy bepanaszoltak odahaza, kijelentette: a magyar elvtársak túl puhák. Nincs meg bennük a forradalmárok következetessége. Húsz évig nem is mentem vissza. Később örömmel fedeztem fel, hogy szinte nincs magyar turistacsoport, amelyben ne lenne legalább egy a Kubai riportból. Eleinte azt is gondoltam, hogy azt aktualizálom, de végül egy új könyv megírása mellett döntöttem.

– Amiben helyet kapott a hurrikánoktól a mágikus realizmuson és a magyar származású papokon át az amerikai gengszterszindikátusig sok minden. Még a kubaiak nyelvi bravúrjai is.

– Az angol szavak átformálásáról külön könyvet lehetne írni. A Miamiban élő kubai közösség révén válik például nagy kedvencemből, a légkalapács – jackhammer – szóból csikihama.

– És hogy áll a kubai konyhával?

– Inkább a kubai konyha áll, nem én. A kubaiak régen elegáns spanyol ételeket ettek, aztán jött a jegyrendszer, és minimális, ráadásul rossz minőségű alapanyagból kellett ételt varázsolni az asztalra. Halat nem nagyon esznek, a marhákat nem szabad levágni, a szabadpiacon drága minden, és már lassan a harmadik generáció nő fel úgy, hogy nem ismeri a jó ételeket. Hogyan is tudná megfőzni őket?

– Ezek szerint az ön szívéhez nem a hasán át vezetett az út.

– Szerencsére bőven van, ami ezt a kellemetlenséget ellensúlyozza. Például, hogy nincs tél. Ne mosolyogjon, ez végső soron egy csomó mindent befolyásol. Melegben könnyebben elviselhető a szegénység. Ebből adódóan a kubaiak optimisták, és a legapróbb dolognak is képesek örülni. A lenge öltözékekről és következményeikről pedig a Szex és Kuba című fejezetben…

– Kuba Janus-arcúnak tűnik: nyíltan szembehelyezkedett az Amerikai Egyesült Államokkal – s eközben mintha nosztalgiát érezne a letűnt, Amerika- barát idők iránt.

– Kuba ellenállása egyértelmű szimpátiát vált ki a többi közép- és dél-amerikai ország körében. Ám sok minden van, amiben a kubaiak egyértelműen Amerikát utánozzák. Például a legnépszerűbb csapatsport a baseball – ez az egyetlen állam a kontinens déli részén, ahol a labdarúgás egyszerűen nem tudott gyökeret verni.

– Fidel Castro pedig kiválóan pingpongozik.

– Nem is tudtam megverni 1972-ben, a Balaton partján, pedig a tét egy interjú volt – előtte annyira nem akart kötélnek állni, hogy cselt kellett bevetnem, hogy meginterjúvolhassam. Ám fájó vereséget szenvedtem a pingpongasztalnál.

– Az interjú mégis elkészült.

– Fidel épp a győzelmét ünnepelte, amikor delegációja tagjai gratuláltak a Kubáról készített filmemhez. Ő is megnézte, majd azt mondta: hát, akkor talán leülhetnénk egy kis interjúra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!