Aki elnök akar lenni, pokolra kell annak menni – mondhatnánk A hatalom árnyékában című filmet nézve. A politika mocskos egy ipar, csupa árulás, méregkeverés, zsarolás és hátbaszúrás, a földgolyó bármely pontjáról nézzük is. S hogy ez nem újdonság, arra az eredeti cím (magyarul „Március idusa”) is utal: ezen a napon gyilkolták meg Julius Caesart a szenátusban.

 
A reménybeli demokrata elnökjelöltnek (George Clooney) még mindentudó kampányfőnöke (Philip Seymour Hoffman) előtt is vannak piszkos titkai

Bár a szereplők árulásukért mind megkapják méltó büntetésüket, a történet nem erkölcsi tanmese. Kínosan hiteles politikai thriller, mely mindvégig bizsergető feszültségben tart és elgondolkodtatóan szórakoztat.

Azok is élvezhetik a filmet, akiknek sosem volt kedvencük Az elnök emberei sorozat, és hangyányit se konyítanak az amerikai választási rendszerhez. Az alapokra gyorsan kitanítanak: az a demokrata jelölt, aki „viszi” Ohio államot, indulhat majd az elnökválasztáson. Azt is megtudjuk, miért sorakozik fel mindenki, még az ősellenség republikánus oldal is a gyöngébbik aspiráns mögé – ő jelent majd kisebb gondot kihívóként, vagy akár elnökként. Látszólag minden lépés logikus, mint egy sakkjátszmában. Csakhogy az emberi tényező ott is mindig képes meghökkentő fordulatokat hozni, talán ezért is nyerhetett legutóbb Obama.

Clooney negyedik rendezéséhez eszményi (azóta Oscarra is jelölt) forgatókönyvet talált, és színészeit is az elitétlapról választotta. Ryan Gosling, mint az ifjú sajtótitkártitán, furmányosan összetett figurát adott elő. Egyszerre gumigerincű törtető, hiú és kíváncsi balek, naiv idealista és jégvérű bosszúálló. Nehéz vele főhősként szimpatizálni, bár ellenében egy még züllöttebb, szinte démoni figura áll: maga a főnöke. Ezt a szerepet Clooney ügyesen saját magára osztotta. Amilyen karizmatikusan és nagystílűen játszik a kampány show-jeleneteiben, olyan bátran aljas a kulisszák mögött. Maga mellé választotta Hollywood egyik legjobb karakterszínészét, Philip Seymour Hoffmant, mint dörzsölt veterán kampányfőnököt. Az ő riválisának pedig megtette Paul Giamattit, aki nemcsak pocakban vetekszik Hoffmannal, rendre ő felel a csavarért, amelytől nagyot koppan az állunk. Felmerülhet a nézőben, hogy ha a kampánymestereknek jóval több gógyija van, mint azoknak a paprikajancsiknak, akik mögé felállnak, miért nem ők indulnak a választásokon? Valójában az ő életük-haláluk a kampány, a beteljesülés már csak egy laza állás a Fehér Házban. No és talán ők már nem tudnák olyan őszinte együgyűséggel eladni a közönségnek szánt maszlagot szabadságról, egyenlőségről, nemzeti felemelkedésről.

A pártpolitika mindent megmérgez, amihez csak közel ér. A viperalelkét bájos külsővel álcázó újságírónő (Marisa Tomei) fülesekért cserébe jobb színben tünteti fel a jelöltet cikkeiben. Csakhogy amint lehetősége nyílik rá, ő is hátba döfi „barátait” a nagy sztori kedvéért. Lassan mindenkiről kiderül, hogy becstelenül játszik, és ha volt még a szemünkben szemernyi hitele a politikusoknak és holdudvaruknak, ekkorra már ez is kifújt. Vajon a hatalomszomjas, gátlástalan szociopatákat vonzza mágnesként a politika, vagy az teszi a kezdetben még romlatlan embereket ilyenné? Clooney káprázatos színészi alakításoktól súlyos, húsbavágóan őszinte esettanulmánya nem is lehetne aktuálisabb, mint a mai káoszban, mikor az ideákkal együtt a szégyenérzet is kihalt a közéletből, ahogy a Rolling Stone magazin írja. Csak azt bánhatjuk, hogy Clooneyból ezek után már soha nem lesz elnökjelölt, ehhez túl sokat tud.

(Forgalmazza a Budapest Film)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!