Hogyan lett a mai Törökország területén élő, 3–4. század fordulóján élt püspökből a gyerekeket megajándékozó jóságos Mikulás? A tengerészek és zálogházak védőszentjéből piros kabátban, pásztorbottal, rénszarvaskísérettel a világot járó pocakos nagyszakállú bácsi? Nem könnyű felfejteni a több mint 1500 éves legenda szövevényes történetét.

 
Szombaton végre megérkezett Magyarországra Joulupukki, a lappföldi Mikulás, aki kivételesen nem rénszarvas húzta szánon, hanem repülőgéppel jött. A nagyszakállút izgatott gyereksereg várta a reptéren, akik szaloncukrot kaptak a finn vendégtől. A Mikulás sokáig marad nálunk: december 2-án Veszprémben és Körmenden, 3-án Kaposmérő-Baglaspusztán, 4-én Szegeden, 5-én pedig Maroslelén ajándékozza meg a gyerekeket. Miklós napján, december 6-án a budapesti Vörösmarty térre, 7-én Óbudára, 8-án Budaörsre látogat, valamint meglátogatja a Pető Intézet és a Kesztyűgyári Közösségi Ház gyermekeit. (Fotó: Ancsin Gábor)

Szent Miklós életéről keveset tudunk, ami bizonyos: püspök volt a mai Törökország területén Myrában, a családjától örökölt vagyont szétosztotta a szegények között, különösen nagy figyelmet fordítva az elesett gyerekekre. Nevéhez számtalan történet kötődik: fuldoklókat mentett meg, majd lecsendesítette a tengeri vihart, éhínség idején megsokasította a gabonát és megmentett három halálraítéltet. De ahhoz, hogy megértsük a legenda eredetét, több szálat kell összefűznünk. Az egyik történet szerint egy öreg ember, hozomány hiányában, nem tudta kiházasítani három lányát. Csodálatos módon három különböző alkalommal valaki arannyal teli zsákocskákat dobott be a nyitott ablakukon, amelyek a tűzhely elé száradni tett cipőkben és zoknikban landoltak. Ezért sikáljuk fényesre a bakancsainkat minden év december 6-án, az amerikai kultúrában pedig ezért lógatják a zoknijaikat az ajándékot váró gyerekek a kandalló elé karácsonykor.

A szent kultusza a 10. század környékén, kereskedők közvetítésével gyűrűzött be Európába. A magyar szokások eredetileg a német hagyományokon alapulnak, az ablakba kitett csizmákba ajándékot hozó Mikulás figurája körülbelül egy évszázada alakult ki. Mostani fizimiskája is a múlt század húszas éveiben nyerte el végleges formáját az USA-ban. Bár sokan a Coca-Cola reklámjainak tulajdonítják a joviálisan mosolygó pocakos ősz szakállú figurát, valójában mesekönyvek illusztrációiban nyerte el bizalomgerjesztő külsejét. Európában korábban krampuszokkal, vagyis a gyerekeket ijesztgető ördögökkel érkezett, de amerikai hatásra ma már a magyar lurkók is inkább a szánját húzó rénszarvasokat ismerik el a segítőinek. Európában úgy tudjuk, a lakóhelye Lappföld, míg az USA-ban az Északi-sarkon lakik Santa Claus néven. Míg nálunk a december 24-i ajándékozás a Kisjézus privilégiuma, az USA-ban már a Mikulás bújik be a kéményen szenteste, és rakja tele a harisnyákat ajándékkal. Nagy utat járt be Miklós püspök az elmúlt évszázadokban; ahány ország annyi szokás, bár a hollywoodi filmek hatására a sokféle hagyomány és legenda szépen lassan uniformizálódik, a spirituális tartalom helyét lassan átveszi az üzleti szemlélet.

Van azonban valami a Mikulással kapcsolatban, ami senkit nem hagy nyugodni, legyen felnőtt vagy gyerek az illető. Vajon mennyi ideje van a nagyszakállúnak egy-egy gyerek meglátogatására, és hogyan csinálja? Ha csak a keresztény vallású 18 év alattiakat vesszük, a Mikulásnak egyes számítások szerint 132 millió háztartást kell meglátogatnia, feltéve, hogy átlagosan 2,5 gyerek lakik ezekben a lakásokban. Ha ezek a helyszínek egyenletesen oszlanak el a Föld felszínén, és a Mikulás folyamatosan sötétben szeretne utazni a 24 időzóna érintésével, 175 millió mérföldet kell megtennie. Ha időben végezni szeretne, minden másodpercben 1178 lakásba kell bejutnia, ami nem kis teljesítmény. Abba inkább bele sem gondolunk, mi történik, ha a Mikulás nem válogat, és vallástól függetlenül minden gyereket megajándékoz. Az internetes fórumokon a kérdésen vitatkozó hozzászólók közül a legjobban értesültek azonban úgy hiszik: felesleges számolgatni, a Mikulás meg tudja állítani az időt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!