Csupasz túlélők, Discovery Channel
Ha túltesszük magunkat azon az apróságon, hogy egy kisebb tévéstáb követi a háromhetes dzsungeltúrára vállalkozó túlélőket, ráadásul utóbb még drámai hangeffekteket is kevernek alájuk, már könnyebb elhinnünk, hogy valódi élethalálharcot folytatnak az életben maradásukért.
Az ötlet zseniális, egyszerre ötvözi a rousseau-i vissza a természetbe ideát a biblikus Ádám-Éva parabolával és a mai néző valóságszerű vizuális élmények iránti éhségével.
Megszólítja az ősi felfedező és túlélő ösztöneinket, de akár még az apokaliptikus félelmeinket is, ha egyszer valamilyen okból megszűnne a mostani kényelem, és a vadonban kellene saját erőnkből boldogulnunk.
Minden részben egy férfit és egy nőt látunk, akik anyaszült meztelenül (a képernyőn persze az intim részeket kitakarva), az utolsó civilizációs védőburkuktól is megfosztva küzdenek a könyörtelen természeti elemekkel.
Egy machete és egy tűzgyújtó minden eszközük – sok hajótörött már ennyiért is hálás lenne.
A műsor elsősorban az emberi drámák és konfliktusok miatt érdekes, kevésbé lennénk a helyükben. Még ha nő is bennünk az empátia, nincs különösebb oktató vagy személyiségépítő hatása: hiába látjuk, ahogy a szereplők gondolatainak fókusza egyre inkább a lényegi dolgok és az alapvető szükségletek felé fordul – mint az élelem megszerzése, egy búvóhely felépítése, a közvetlen életveszély elkerülése –, ha mi eközben bármikor kimehetünk a hűtőhöz egy hideg üdítőért. Csalódás éri azokat, akik azt hinnék, a szex is működhet egy ilyen extrém helyzetben két életerős fiatal között, mert a többség együttműködni is csak nehezen tud. Mintha egy rossz házasságból mennének rémálom-vakációra, ami persze sokszor realistább egy gondosan megrendezett dzsungelrealitynél.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!