Ritmusra verselők

Vannak költők, vannak rapperek meg színészek is. És van a slammer, aki mindezek a tulajdonságait sűríti magába. Több is, meg kevesebb is. Ír, jobban mondva, költ, aztán előad. Tapsot, elismerést vár. Szórakoztat és szórakozik. Ahhoz, hogy kiderítsük, mi valójában a slam poetry, bevetettük magunkat a pesti éjszakába, és két versenyen is megnéztük, kik képviselik ezt a műfajt ma Magyarországon.

Az alapokat csütörtök este szívjuk magunkba egy belvárosi szórakozóhelyen. Tömeg van, alig férünk be a hátsó terembe. Ahol már nagy az izgalom, egymás után lépnek – remegő kézzel, vagy éppen dagadó önbizalommal – színpadra a slammerek. Az egész estét betöltő program során elköszönnek a pápától, elmélkednek egy keveset az aktuálpolitikáról, egy ifjú még meg sem született gyermekének ad atyai jó tanácsokat. A közönség pedig együtt él az előadásokkal. Tapsol és nevet, ha tetszik, fütyül, ha nem tetszik neki, amit hall. Ettől függetlenül itt nem lehet igazán rossz egy produkció sem. A barátságos, meleg és nyüzsgő tömeg befogadó közeggé formálódik, és épp ez az egész lényege. A költő írhat az asztalfióknak, a slammernek azonban szüksége van a közönségre. A műfaj nem tűri a magányt, az előadott szövegeknek el kell találnia a hallgatóságot. Színház ez, zizegő papírral a kézben. Nem az a fontos, hogy miről szól a mű. Az a fontos, hogy mennyire szólítja meg azokat, akik kíváncsiak rá. Van ugyan, aki terápiás céllal, volt barátról, személyes tragédiáról, gyermekkori emlékről ír, ha azonban túl személyes vagy túl általános a téma, akkor hiába a megkomponált szöveg, nem talál befogadó fülekre. Mi az, ami viszont biztosan működik? Kulturális, popkulturális utalások tömkelege, aktuális, tegnapi, holnapi eseményekre reflektáló, azokat értelmező szövegek, mindenki számára ismert élethelyzetek. Bármiből lehet vicc, de egy viccből is lehet tragédia. Nincsenek kötött sorok, verslábak, rímek. Vagy vannak. Semmi sem kötelező, minden esetleges. Mint ahogy a művek is azok. Az este végén egy „slamszűz” fejére kerül a képzeletbeli korona, aki életében először mérettette meg magát. Be is futott az első helyre. Nevetésről szóló értekezésében komoly arccal indokolta meg, miért szerencsés a kopaszodó ember – azaz ő maga.

A slam poetry mérföldkövének egyébként 1984 számít. Ekkor történt, hogy egy amerikai építőipari munkás, s egyben önjelölt költő, Marc Smith barátaival felolvasóesteket kezdett szervezni. A hobbiból később egyre komolyabb, pontozásos versenyek lettek, amelyekre már más csapatokat is elhívtak. A versengés önjelölt döntőbírája pedig a közönség lett. A műfaj egyre népszerűbb, világszerte elterjedt, Európától Japánig mindenhol követőkre talált. Magyarországon először a Ludditákból is ismert Fiáth Titanilla (Tita), Mavrák Kata (Hugee), Matits István (Id) és Prekopcsák Zoltán szerveztek slam esteket, mára pedig jóformán nem telik el hét anélkül, hogy ne lenne legalább egy este valahol az országban, a slam jegyében. A hazai műfajteremtők közül a legtöbben a hip-hop szcénából érkező Akkezdet Phiai csoportosulást emelik ki, melynek egyik alapítója az azóta országos slamverseny-győztes, Eb 5. helyezést elérő Süveg Márk (Saiid) és a költőként is ismert Závada Péter.

A múlt szombati Első Országos Team Slam Bajnokságon ugyan nem indultak, de Saiid zsűritagként, Závada pedig lelkes érdeklődőként jelen volt. A Trafóban szervezett esemény egészen más jellegű, mint a pár nappal korábbi kocsmai verseny. A székekkel zsúfolt bensőséges tér helyett itt profi kivetítőktől hemzsegő színpad és hagyományos nézőtér várja a versenyzőket és az érdeklődőket, és itt csapatok mérkőznek meg egymással. Bár mi magunk nem a bennfentes közegbe tartozunk, az azért számunkra is hamar kiderül, hogy ez nem kispálya. A zsűri sem (kizárólag) a közönség soraiból kerül ki, lehet használni kellékeket, garantált színpadi szórakozás ígérkezik. Mivel nagyjából már tisztában vagyunk a menetrenddel, elégedetten dőlünk hátra, hogy semmi se korlátozza az élményt. Három percbe sűrített eposzok sorjáznak, komplett előadásokat, szituációkat élünk végig töredéknyi idő alatt. Buszos életkép, babakocsi felett eszmét cserélő kispapák, Star Wars-átirat és még felsorolhatatlan mennyiségű ötlet – az élmény visszaadhatatlan. Minden előadás más és más, jobbnál jobb félmondatok sorjáznak, még meg sem jegyeztük az egyiket, már elfelejtjük egy másik miatt.

Hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből jó slammer legyen, azt egy igazi szaktekintélytől kérdeztük meg. „Megszállottnak kell lenni. Nem elég, ha jól írsz, vagy jól adsz elő. Szeretned kell a műfajt. Mint a kocsmában: nem elég, ha szereted a fröccsöt. Szeretned kell a poharat is, amiből iszod, a szívószálat, amivel szívod és az asztalt is, amin van, a helyet, ahol ülsz. Az egészet, úgy ahogy van” – foglalja össze a lényeget Gábor Tamás Indiana, aki feltehetőleg tudja, miről beszél. Több mit tíz éve kezdett el rappel foglalkozni, jelentős sikereket ért el freestyle vonalon, versenyeket nyert, és bejárta az országot. Aztán néhány éve, szinte az első közt próbálta ki magát a slam világában, amelynek azóta is az egyik legmeghatározóbb alakja. Olyannyira, hogy mostanra már többedmagával lehetősége nyílt arra is, hogy tanítsa a műfajt. Nem mellesleg megnyerte az említett első országos csapat bajnokságot is szombaton. Persze nem egyedül. Csapattársa, Tolnai Eszter viszont egy egészen más kategória. Közgazdász, szakfordító, napi nyolc órát tölt irodai környezetben. Nyolc hónapja ismerkedett meg a slammel, szerelem volt első hallásra. Nem egyszerű kikapcsolódás, hanem életforma, amiben szabadon kamatoztathatja az irodai munkában nem kifejezetten értékelhető tehetségét. Lelkesedését látva adódik a kérdés: mennyire „női műfaj” a slam poetry? Akár jelzésértékűnek is tekinthető, hogy a Slam Poetry Magyarország elnöke Mavrák Kata Hugee, de szerinte erről egyelőre nincs szó. „Bár az utóbbi időben egyre több lány jön, ez inkább annak köszönhető, hogy maga a műfaj egyre népszerűbb, egyre többen vannak egy-egy eseményen. A fiúk vagányabbak, a lányoknak azért kell egy kis idő, amíg ki merik próbálni, mit tudnak” – fogalmaz. Ha pedig a slam jövője a kérdés, nagyra törő tervekből nincs hiány. „Most a vidéket célozzuk meg. Jó lenne, ha minél többen tudnának róla, hogy van slam, hogy egyáltalán mi ez. Járjuk az országot, ha hívnak valahová, akkor megyünk, beszélgetünk, megmutatjuk magunkat. De azt azért nem szeretnénk, ha elüzletiesedne a dolog. Mert ebben az egészben pont az a lényeg, hogy egy nagy baráti közegben vagyunk, ahol jól érezzük magunkat” – fogalmaz.

És hogy akkor hogyan lehet definiálni a slam poetry műfaját? Nem könnyű a feladat. A költészet, a színház, a rap, a stand up és ki tudja, mi más akárhányszögében valahol, a mértani középtől mindenkinek más irányba elhelyezkedő kortárs művészeti ágról van szó. Amit mindenki úgy formál a saját képére, ahogy szeretne. És ahogy a közönség is szeretné.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!