Romlottságról magyarul

Komoly darab Verdi Rigolettója, ráadásul, a honi operalátogató hagyományosan elitista. Nálunk nagyon hiányzik e zenés műfaj rajongótáborából az a „B-közép”, amely Itáliában arénákat tud megtölteni. Sosem felejtem, ahogy bő két évtizede Veronában, az ókori romok kőkaréjában több ezren ünnepelték előadás közben az Aida szereplőit. Akár a futballsztárok egy-egy gól után, az énekesek is kifutottak a szektorok elé, s ott újrázták a legnépszerűbb dalokat. 

Forró nyáreste volt Veronában, a nézők a strandokról jöttek, előadás előtt kicsiny kávézók mellékhelyiségei előtt álltak izzadva kígyózó sorokban, hogy alkalmi ruhát öltsenek, s a kötelező kellékek közül a honuk alá csapott pezsgős üvegek és hozzávaló talpas poharak sem hiányoztak. Öröm volt nézni, ahogy örülnek, hogy ott lehetnek. 

Ilyen elszánt közönsége itthon csak a Szegedi Szabadtéri Játékoknak van. Sokan az ország másik feléből zarándokolnak a Dóm térre, évről évre visszatérnek, már előző ősszel lefoglalva a nem olcsó jegyeket, hogy aztán hónapokig izguljanak a főpróbát ezúttal is elmosó, ám a bemutatót szerencsére megkímélő eső miatt. És észre sem veszik, hogy az esztendők során milyen értő közönséggé formálódtak. 

Szegeden lehet operával nyitni a szezont. Ami másutt talán komolynak hatna, itt méltán népszerű. Nem kérdés, hogy telt házzal adják az ország legnagyobb szabadtéri színpadán. Pedig a Rigoletto nem könnyű daljáték. Nem véletlenül tiltották be már Párizsban az alapjául szolgáló Victor Hugo-drámát. Végül Bécsben is csak úgy kapott cenzori engedélyt, hogy a királyt hercegre cserélték. 

Izgalmas volt a szegedi szezonnyitány. Nincs most aktuálisabb téma, mint az önmaga romlottságában tetszelgő hatalom, s az ezt kiszolgáló lakájsereg mindennapjainak mérgezett levegője. Külön öröm, hogy bár az operák nyelve az olasz, a Rigolettót ezúttal a Svájcban elhunyt karmester, Blum Tamás librettójával, magyar nyelven hallhattuk. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!