Lipócia taxisa hatvankét éves, úgy hívják, hogy Adler Péter, és egy kávéra meg egy kis beszélgetésre a Lipócia bisztróba megy.
A taxi elektromos, öten férnek el benne, elöl-középen ketten-ketten. Kívül is van egy hely, háttal a többieknek, ahová, ha asszony ül, az élet kedélyesebb lesz, mert az autósok őt nézik, neki integetnek.
A pesti Újlipótvárosnak saját taxija pont egy éve van. November volt akkor is, amikor a Lipócia Magazin főszerkesztője kitalálta a taxizást. Lipóciának azért lett taxija, mert errefelé sok az idős. A kisnyugdíjas. Mennek bottal, csomaggal, Adler meg, mert ez a feladata, kiszól: „Csókolom, nem tetszik beszállni?” Az idősek eleinte elküldték, azután megszerették. És hívják reggel, délután vagy este. Hogy másnap mikor, hova vigye őket. Vérvétel, bevásárlás vagy irány a piac… Ingyen. „Ó – kiáltja Adler Péter –, sok mindenhez értek ám én. Voltam üdülővezető a Balatonnál, voltam szociálpolitikus, és kutyasétáltató. Mert a házban, ahol lakom, élt egy asszony, a tévében dolgozott, a kutyája egész nap magában, egyedül, ráadásul egy emeleten laktunk.”
Az Adler név magyarul sast jelent, a Péter kősziklát, vagyis Adler Péter egy sas a kősziklán. A kávés poharát most az ajkához emeli, mi meg erősen figyeljük, mert kevés ember mondhatja el magáról, hogy a combcsontjából egy darabka a szájában van, az állcsontját ugyanis lyukasra ette a rák. Mondta is neki a doktornő, nehogy csókolózzon, mert előfordulhat, hogy az állkapcsa az asszonya szájában marad. Veséből is már csak egy van, a vastagbeléből is kinyestek negyvenöt centit… Egyesek szerint Adlert mutogatni kéne. Négy rákkal, tizenhat műtéttel meg az örökös jókedvével. Ahogy süt meg főz. Kenyeret, szalagos fánkot, pitét. Meg fest. Tájképeket. És nótaestekre jár. Mondta is az orvos barátja: „Az a te szerencséd, hogy ilyen bohém vagy.”
Adler Péter bohém családba született. Anyai nagyapja erdélyi volt, annak testvére híres író, úgy hívták, hogy Molter Károly. „Tudja, hol volt az Arizona Mulató? – kérdezi Adler. – És a Béke-kupola? A Lúdláb és az Abbázia? A Lúdlábban esténként cigányzene szólt, és gyerekként, apám biztatására, mindig anyám kedvenc dalát kértem: Akácos út, ha végig megyek rajtad én…”
Újlipótvárost Bächer Iván író-újságíró nevezte el Lipóciának. Mint egy falu, olyan, és Adlert, Lipócia egyetlen taxisát, ha a boltosok meglátják, kikiáltanak: „gyere, igyál!, gyere, egyél!, gyere, beszélgessünk!”
Azt nem lehet tudni, ki, hány évig él. Adlernek egy esztendő még jól jönne, esetleg három, de ha több lesz, az se baj. Az öt- és négyéves Adler Johannának és Adler Elizának kell még a nagyapa.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!