Az év koreai exportcikke nem egy menő kütyü, hanem Chan-wook Park új kosztümös drámája, mely Cannes-tól Jeruzsálemig elbűvölte a szakmai és a széles közönséget.
Makulátlan korhűsége, ahogyan visszavisz bennünket a ’30-as évek Japán-gyarmat Koreájába, az albumszerű, szín- és részletgazdag látványvilág, az érzékeny zongora- és szimfonikus futamok mind pazarul simulnak a biztos kézzel vezetett történethez.
A Shogun-sorozat is eszünkbe juthat, miközben lassan megszokja a szemünk és a fülünk a különös gesztusrendszert, a szinte töredékesen egyszerű nyelvet, és azt a rideg társadalmi hierarchiát, amit a szereplők természetesen áthágnak. A film két fő hívószava persze a leszbikus erotika, mivel úrnő és szobalánya között szövődik szerelem. A szobalány olyan szemérmes, hogy még magában is suttogva beszél, úrnője pedig, noha tapasztalatlan, a vérében van, hogyan kell dominanciát gyakorolni – az arisztokrácia és az alattvalók közt vibráló szexualitás a világ minden pontján működik.
A szerelmet csaknem gyermekien élik meg, az erotikus jelenetek mégis pont ettől működnek, mert minden titkos összenézés a tiltott gyümölcs kísértését hordozza, az érintések, csókok pedig már az önkívület határát súrolják.
Csakhogy a nézők kezdettől fogva tudják, a szobalány valójában csaló, egy csábító hozományvadász „beépített embere”, és hiába bánja már az egészet, egyre jobban belegabalyodik a szerelmi háromszögbe. Két és fél óra alatt bőségesen jut még idő árulásra és bosszúra, mesés zen enteriőrökre és gésagolyókra, és ennek kontrasztjaként beteg szadizmusra és hajmeresztő perverziókra.
Mindezt a létező legszebb beállításokban, a kísértés és az érzékiség művészi szintre emelt rafinériájával, a susogó selyemkimonóktól a hamvas őszibarack csendéleteken át a visszafogottságot parancsoló fűzőkben vágyakozó sóhajoktól hullámzó, tejfehér keblekig.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!