Lehet azon röhögni, hogy valaki a Táncoló fekete lakkcipőket énekli, miközben gyantával kitépik a mellszőrzetét? Vagy a Rakpartot visítja, mialatt át kell gyalogolnia egy állateledelboltnyi csúszómászón?
Minden bizonnyal igen, hiszen a háromtagú, bár négy főből álló zsűri a térdét csapkodja közben, Ganxsta Zolee még ugrándozik is hozzá. De nem kárörömből teszik, csak elragadja őket a szerepük, ráadásul az ijesztgetés vicces – annak, aki csinálja vagy nézi.
A műsorvezető Lakatos Márk mindenből „sok”, ami illik is ide, elvégre egy tökéletesen nihilista, „ki bírja tovább?” vetélkedőt kell szórakoztatóvá tennie. Csakis az ad értelmet az undokságokkal riogatásnak, hogy a végén a győztes csapat jótékony célra ajánlja fel nyereményét. Talán eleve ezzel tudták megnyerni a műsorhoz asszisztáló énekeseket, akik közt akad népszerű rapper, az Operettszínház művésze, underground díva, tehetségkutatós hullócsillag és valóságshow-hős. Már akkor meg lehet mondani, ki lesz az, aki még ezerszer megbánja, hogy idejött, mikor a Száguldás, Porsche, szerelmet dalolva át kell vágni az első sötét szobán, amiben a szadista kis kínzósegédmunkás dobálja rájuk a kígyót-békát. Ugyanide jut a nyertes csapat, akiknek levágott disznófejek és ökölnyi csótányok közül kell kihalászni a pénzes borítékokat, persze vidám kisdobosként énekelgetve a Vágyom rádot.
Még ha felváltva borzongunk és szánakozunk az áldozatokon, akkor is muszáj néha felnevetni az elvékonyodó hangokon meg a helyzet groteszkségén, amit a néha lírai, máskor túlfűtött örökzöld slágerek és a „frásztartályból” kihúzott, agyamputált feladatok kontrasztja okoz. Talán nem került még képernyőre ekkora bődületes marhaság, de legalább vállaltan komolytalan és eszement. Ám a nézettsége alulmúlta a várakozásokat, így aztán négy adást követően már el is tűnt a képernyőről.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!