-
A Palócok Nagykönyve azt írja: Valamikor az erdőben betyárok és zsiványok éltek, akik ha elfogtak egy várandós asszonyt, a gyereket kivették belőle, a bal kezecskéjét az asszonynak kicsavarták, a többi meghalt (így fogalmazott a Könyv nagyapám szerint), ezek után a vérével megkeresztelték a kezet. Úgy őrizték, hogy két láda aranyért sem adták oda senkinek. Mert ha azt a kezecskét bármilyen zárhoz hozzáérintették (hozzáeresztették, írja a könyv), a zár azonnal kinyílt. Nagy ámulattal figyeltem az elmondottakat, kicsit remegtem meg borzongtam a kegyetlenségtől, de azt nem gondoltam volna, hogy Apósnak is van egy ilyen kezecskéje. Hál’ istennek csak kamaszkoromban tudtam meg. Amikor eltervezték a férfiak a kolónián, hogy titokban beszöknek üveget fújni az üveggyárba, eljöttek nagyanyámhoz.
Négyen jöttek, mint valami küldöttség, komoran, ütemesen, szinte egyszerre léptek: a Zerge, a Csahos, Tóth Ádám meg a Kolomp Feri. Akkor jöttem haza valahonnan és láttam, ahogy egyvonalban jönnek az út közepén. A kutyák megmerevedtek az ugatás közepén, a kerítéseken vészjóslóan zörögtek a postaládának kirakott műanyag csövek. Olyan volt az egész, mint egy rozzant kelet-európai western, de a levegőben benne volt a komolyság, éreztem azt az össze nem téveszthető komolyságszagot. Bevártam őket a kapunál. Hol van Ilonka néni, kérdezte az egyikük, gondolom, itthon, válaszoltam nyeglén. Nem szóltak semmit, csak finoman eltaszítottak a kapu elől, és bementek hátra, az udvarba, tessék, csak tessék, jegyeztem meg halkan, nem mertem úgy, hogy ők is meghallják. Mikor beértem, már ott ültek mind a konyhában, nagyanyám levest rakott eléjük, de olyan szürke volt az arca, mint amikor nagyapám meghalt, ráadásul a mellettem lévő ágyon pár évvel azelőtt. Bemegyünk a gyárba éjszaka dolgozni, szólalt meg a Zerge, bezárták, de a kemencéket még nem engedték le. (Csendben leültem a sámlira a bejárat mellé. Rengeteg embernek tartozik még félhavi bérével a gyárvezetés.
Ezek a szemetek úgysem fognak fizetni. És tőlem mit akartok?
Ki kell nyitni a zárakat meg az ajtókat, úgy tudjuk, a Pali bácsinak volt megszentelt kezecskéje… mondta Tóth Ádám kissé zavartan. Ne folytasd!, nagymamám úgy csattan fel, hogy a vakolat majd’ lejött a falakról. Ki mondta ezt nektek? A Nándi azt mondta, hogy neki meg is mutatta, mondta óvatosan, de határozottan a Csahos, egy zsírcsepp visszaesett a tányérjába a bajuszáról. A részeges Nándi, persze, morogta nagymamám, és eltűnt a spájzban. Annyira megrökönyödtem, hogy befutottam a szobámba, magamra zártam az ajtót, és beraktam valami ipari zenét. Test Department meg az észak-walesi bányászkórus, azt hiszem. Hallgatod és a bányászsztrájk közepén találod magad, nagyon salgótarjáni hangulat, a zenéből kihallani a rendőrkutyák ugatását, a csillék nyikorgását. Fekszek középen és sírok, átlépnek felettem a tüntetők, zakatol a szintetizátor a távolban, rezeg az ablakom, nagyapám előlép a kórus mögül, egy női kar van a kezében, keresztet vet a tüntetők felé, zokogok, hogy miért, miért nem mondta el nekem.
Aztán Mamika bekopog, kész a vacsora, gyere enni. Elmentek.
Após is csinálta?, kérdeztem ingerülten, még szólt a Test Dep a háttérben. Dehogyis! Vette valakitől még nagyon régen, az első házunkat adta oda érte. Az majdnem olyan, mintha ő is csinálta volna. Azért nem teljesen. A házat meg ő építette a két kezével, joga volt eladni. Hogy hihetsz ilyenekben?, kérdeztem elkeseredetten, és éreztem, hogy túlmenten egy határon.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!