A stílus élénkítésének eszközeit alakzatoknak hívjuk. A lényegük, hogy eltérnek a szokásos szófordulatoktól. A tartalmától függetlenül érdekesebb lesz a mondandónk, a befogadó jobban figyel ránk. Nézzünk néhány példát!
Játszhatunk a szavak hangzásával. Az alliteráció (azonos szókezdő mássalhangzók, néha magánhangzók) hangulatossá varázsolja beszédünk: „Szerelmetes szép szívem, levinnéd a szemetet?”. Ki tudna ilyen kérésnek ellenállni?
Használhatunk eufemisztikus kifejezéseket. Ez azt jelenti, hogy szépítjük a valóságot, de nem a saját, hanem a másik fél érdekében. „Tévedtél, drágám, nem a munkahelyeden voltál, hanem focimeccsen.” Tudjuk, hogy a két helyszínt nehéz összekeverni, vagyis a férj hazudott a példában, de ezt a feleség nem mondja ki nyíltan, csak áttételesen. „Kicsit körülményesen parkol az anyósom.” Jelentése lehet: ügyetlen, nem tud normálisan beállni két kocsi közé. A szavak kiemelésével, ismétlésével nyomatékosabbá tehetjük mondandónkat. „Ezt a feladatot meg kell oldanunk. Még egyszer mondom: meg kell oldanunk.” Az érdemi közlést egyre erősebb kifejezésekkel is megismételhetjük, ekkor fokozásról beszélünk: „kedvellek, szeretlek, sőt, imádlak”. A fokozás funkciója a meggyőzés. „Nekünk érdemes ebbe belevágni. Úgy is fogalmazhatnék, bele kell vágni. Kötelességünk.”
Egyszerű, de nagyon hatásos stíluseszköz a hasonlatok alkalmazása. Nem csupán a politikai szereplőknél. A hallgatót azonnal megnyerhetjük egy jó hasonlattal. Ha nem közhelyes. „Muszáj új autót vennünk, drágám. Ebben a kocsiban annyira érzem magam biztonságban, mint nyuszi a kígyó ketrecében.”
Az oximoron egymáshoz össze nem illő, ellentétes, látszólag összekapcsolhatatlan kifejezéseket jelent (szó szerint: éles ostobaság). „Nem tudott új repülőt, csak helikoptert vásárolni magának a szegény orosz oligarcha.” Itt a szegény oligarcha az oximoron. Más példák: „Borzasztóan szeretnék egy új kabátot, rettenetesen akarom.” „Halálosan jó beszédet tartottál.”
Itt már megjelenhet az irónia is. Az irónia lényege, hogy látszólag dicsérjük azt, amit kritizálni akarunk. „Tényleg, annyira szép az öltönyöd, hogy az valami csoda, én biztos nem tudnék ilyet venni, velem nem történnek csodák.” Az iróniával vigyázni kell. Egyrészt nem mindig érti meg a hallgató, másrészt, ha túlzásba visszük, akkor félreértik a szavainkat olyan esetekben is, amikor tényleg jó véleményünk van valamiről.
Egyre kedveltebb eszköz a politikai szereplők körében a szentenciák használata. A szentencia általános érvényű gondolat, axiómaszerű, bizonyításra nem szoruló igazság. „Akkor kell átmenni a folyón, ha odaértünk.” Gyakran metaforikus szerepe van, vagyis a példa üzenete, valóságtartalma kiterjeszthető egy másik gondolatra. Nem kell feltétlenül jeles római szerzőket idézni, nagy mondásokat kitalálhatunk mi magunk is. Vagy kölcsönözhetünk a dakotáktól.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
