Gyerekekkel nyaralni olyan túlélőtúra, amely a csomagolással kezdődik. Ruhából sosem lehet eleget pakolni. A kiskorú turisták vígan belehengergőznek az első hívogató pocsolyába, vagy a mosatlan gyümölcs áll bosszút, és egyszer csak marad négy póló, de egy gatya sem, vagy épp fordítva.
Mázli, hogy a négyéves lányom és a hatéves fiam között most épp csak egy ruhaméret van. Így még lehet variálni, míg szárad az utánpótlás. Rossz időre társasjáték, színező és mesekönyv, jó időre tollas, strandlabda, szörfdeszka és homokozó arzenál dukál. Legalább babakocsira már nincs szükség. Helyette viszont lehet háton és/vagy nyakban cipelni az elpilledt csemetéket és a két Szíj Melinda-szatyornyi felszerelést.
A nem kellően körültekintő szülő persze már az autópálya-felhajtónál vissza is fordul, mert otthon maradt a legeslegfontosabb alvós maci. Ha néhány órás késéssel végre sikerül elindulni, legalább az utat átalusszák a gyerekek, elringatja őket a kocsi. Ezek az utolsó nyugodt percek, a következő estéken le se lehet majd őket lőni. Reggel mégis a kakasoknál is korábban kelnek, például hogy pizsamában levadásszák a félig érett barackokat a dédi kertjében.
Hévízen laktunk. Innen autóval csupán negyed óra a legközelebbi strand.
A hévízi tó gyerekeknek nem ajánlott, de én sem bokszolnék azért, hogy a termálfürdőben – vagy annak ingyenesen látogatható kifolyójánál – áztassam magam a buggyantott tojáslevesben, hogy aztán napokig olyan szagom legyen, mint a lápi lidércnek. Ellenben Hévízen remekül lehet sétálgatni, olyan mennyei főzött fagylaltokat nyaldosva (160-180 forintos gombóc áron), hogy azóta is elvonási tünetekkel küzdök. Van városnéző kisvonat is: a fehér Dotto kivisz a szőlőhegyekhez (ez kánikulában a fűszálnyi árnyék hiányában halálos), a piros viszont kirázza a vesekövet az emberből. Épp ezért izgalmas, akárcsak a mögötte haladó kocsioszlop számára az előzés.
A fürdőváros olcsóbb is, mint a balatoni Riviéra. Talán mert itt nem a két hónapos szezon alatt kell meggazdagodniuk a kereskedőknek és szállásadóknak. Találhatunk 3 ezer forint/fő/nap alatt is szállást, míg másutt ennyiből legfeljebb sátrazhatnánk.
Csemetéim kedvence évek óta a gyenesdiási Játékstrand, ahol igazi pálmafás-homokos (magyar) tengerparton érezhetik magukat. A nyálkás-algás vaslépcsők helyett itt be lehet sétálni a Balatonba a fövenyen, és a bójánál is legfeljebb méteres a víz. A szépen ápolt, még a szemetet is szelektíven gyűjtő, családbarát strandon játszótér, óriás sakk- és tekepálya, ugrálóvár és számos csúszda akad. S ha ez még nem lenne elég, az animátorok is állandóan játékokat, zenés tornát tartanak. Nem csak a gyerekek lefoglalásával igyekeznek itt a szülők kedvében járni: még a lángososnál is pincér szolgált ki, ráadásul vezeték nélküli internet is járt a sajtos-tejfölös mellé. A családi belépőjegy 1500 forint, egynegyede egy pesti városi strandi napijegynek.
A csúszdás vízibicikli is ennyibe került egy órára, egyszer ezt is ki kellett próbálnunk.
Másik célpontunk a keszthelyi városi strand volt, ahol szintén van homokos pancsoló rész. Itt tudtuk a legnagyobb homokvárakat építeni, még ha az alagút rendre be is omlott. Sajnos két csodás nap után odébb kellett tenni a táborhelyünket, mivel a gyerekek felfedezték a közelbe telepített fertelmes zombiölős játékgépeket. El kellett kerülnünk a Balaton alakú, fűtött vizű belső medencét is, amiben a nagykamaszok és a zsírnyakú uraságok ücsörögtek. Végül a strand hátsó fertályán kötöttünk ki, amelyről utóbb kiderült, hogy a zárás után nyíló éjjeli szórakozóhely, a „Viviera Beach” nyilvános vécéje. A napijegy itt már 1790 forint volt, pedig a legkisebbért nem kellett fizetni. Az étkezdéknél se pincér, se wifi, viszont százforintos különbségek is előfordultak a sült krumpli árában. Külön szerettem a helyeket, ahol egy nyomás ketchupért és majonézért még pluszban felszámoltak 50-50 forintokat.
A borús napokon egy kis hattyú- és kacsaetetés is kiválóan elszórakoztatta a gyerekeket a keszthelyi mólón. Szigorúan az otthonról hozott száraz kenyérrel, és nem az automatából vett kétszáz forintos maréknyi kacsatáppal. Amint enyhült az idő, persze rögtön ledobálták magukról a ruhát, és rohantak be a húszfokos vízbe az ilyenkor sétálóövezeté nyilvánított (belépőjegymentes) strandon.
A keszthelyi Balaton Múzeum bamba kitömött halai, a kizárólag mamuszban megközelíthető Festetics-kastély, ahol semmit sem szabad megérinteni, vagy a Georgikon Majormúzeum műemlék kukoricagóréja még nem az én gyerkőceimnek való. Az utóbbi években nyílt Keszthelyen Horrorárium (kínzó múzeum) meg Szexpanoptikum is, ezeket meghagytuk a szabadságukat töltő szadistáknak és kéjenceknek.
A mi esőnapi terveink közt szerepelt a sümegi vár, a balatonedericsi Afrika Múzeum, illetve a kehidakustányi élményfürdő. Mégis inkább örültem a ragyogó időnek, mivel ezekre a helyekre alsó hangon 5-6 ezer forint a „kedvezményes” családi belépő. A sok jövés-menés mellett pihenni is tudtunk, mert délután 3 óra előtt nem merészkedtünk ki a strandra. A szabályt elég volt egyszer megszegni, rögtön ropogósra sültünk, mint a kürtőskalács, hiába voltunk bevakolva sokfaktoros naptejjel. A napszemüveget levéve épp úgy néztem ki, mint a mosómedve, avagy Zorro maszk nélkül.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
