A tévéből ne késsen el, aki nem akar úgy járni, mint az ATV híradósa, vagy az egyszeri tévékritikus, akit élete első élő adásfelvételén már a portás is úgy igazított útba, hogy „menjen csak át az udvaron, bár kétlem, hogy ilyenkor még beengednék”. Lóhalálában vágtattunk végig a Róna úti, hajdani MAFILM-telepen, kielőzve a cigiző Irigy Hónaljmirigyeket és a Hal a tortán kamionját. Megmentette az estét, hogy TV2-es vendéglátónk megvárt, így mégis beengedtek a tévében stadionnak tűnő, élőben inkább tornacsarnok-méretű stúdióba. Tizenkét kamerával – melyek közt akadt fixen álló, folyamatosan mozgó és egy hatalmas emelőkaron, a magasban himbált szerkezet is – persze lehet is tágítani a teret.

Már javában ment a közös ének- és tapsgyakorlat a fantasztikusan jó kedélyű, bámulatosan lelkes melegítőember vezetésével. Őt figyelve csak arra tudtam gondolni: erre a munkára születni kell. Míg a színpadon Friderikusz volt a rangidős, a stúdióban – a stábot füleseken irányító gyártásvezető mellett – a melegítőember volt a főnök: ő indította a tapsot és számolta vissza hangosan a perceket, ami roppant fontos feladat egy élő adásnál, különösen, ha egyes zsűritagok is hajlamosak késve besasszézni a reklámszünetről.

Mivel korábban figyelmeztetettek, hogy a stúdióban meleg lesz (a rengeteg képernyő meg lámpa úgy fűt, akár egy-egy égitest), én vidáman üldögéltem lenge nyári ruhámban. Nem így a brokátszerűen vastag zakóba csomagolt műsorvezető, aki antréja után rögtön a sminkesét kereste, hogy a homlokáról csobogó Fátyol-vízesést elpúdereztesse. Épp azon gondolkodtam, vajon az ő szeriőz újságírói ambícióival miért vállal el ilyen műsort, mikor eszembe jutott: de hisz’ ugyanezt mondtuk a Friderikusz Show indulásakor is. Mi, nézők valamiért nehezen tudjuk összeegyeztetni ezt a kétféle, igen különböző szerepet, ám neki ez láthatóan nem okoz gondot. Talán csak az SMS-szavazásra buzdító cséphadarás nem megy zsigerből, de isten ments, hogy a Stohl Buci-féle vásári kikiáltót előadja.

A biztonság kedvéért előre felvettük a bejelentkezését, valamint a zsűri bevonulását. A gyászhuszárnak öltöztetett Liptai Claudia, a mellette paradicsommadárként virító Lakatos Márk és a diplomájával arcoskodó „doktor” Majka nyomban csipkelődni kezdtek. Hajós András melankolikusan ücsörgött mellettük, és talán azon töprengett, hogy került ebbe a társaságba, ám adásban mintegy varázsütésre felélénkült. Szinte minden produkcióról mást gondolt, mint a kritizálást a beszólogatással és a saját magukról szóló sztorizgatással összekeverő zsűriző társai, ráadásul ő szellemesen is adta elő a véleményét.

Miután picit megelőztük a valós időt, már nem tűnt olyan ijesztőnek az élő adáskezdés, de persze azt is izgulva vártuk, hogy végre beérjen bennünket a tévés időszámítás. Megugrott a pulzusom, mikor beindultak a füstgépek, és már élő adásban toppant be a Tom Jonesnak öltöztetett Soma Mamagésa, akit a műsorvezető csöppet tapintatlan felkonferálása szerint „sokan nőként is vonzónak találnak”. Noha Heinz Gábor Biga mögé felállt a United együttes is, csak az ének ment élőben, a zenei alapot biztos előbb hangstúdióban, hibátlanul felvették. Miután a zongorát fél kézzel vitte a színpadra egy kákabélű fiatalember, sejthettük, hogy ez is csak kellék, mely belül üreges, akár egy Kinder-tojás.

Végig rajtam volt a „kameraláz”, nehogy épp akkor mutassanak, amikor grimaszolok vagy púposan ülök. Bele se akartam gondolni, mit éreznek ilyenkor azok, akiknek fel is kell lépni élőben – noha ez egy szakma, részben erre is születni kell. A piros lakkbőr kezeslábasba bújtatott Szinetár Dóra is úgy feszengett, mint aki először vállalt dominashow-t. Az öregasszonnyá maszkírozott Szandit még fel is vezették a színpadra, ám ahelyett, hogy Claudiával együtt megkönnyeztük volna Cserháti-produkcióját, mi döbbenten néztük a blaszfémikus „szellemidézést”, akárcsak a fejét kalaptartós kutyaként rázó Feke Pál Soltész Rezső-paródiáját. Noha Puskás Peti olyan frekvencián rikoltozott, mint egy elszabadult körfűrész, Delhusa Gjon még a koncertjein híresen hamisan vernyogó Enrique Iglesiasnál is falsabban énekelt, megérdemelte a kiesést. Nem elég, hogy úgy festett, mint Torgyán József és Psota Irén eltitkolt fia, a hasára pingált izomkockákkal csak még nevetségesebbé tették.

Varga „Winehouse” Viktor fellépése alatt ellenben kérés nélkül ujjongott a közönség. Valójában ő vitte el a show-t, nem a már unalmasan agyontömjénezett Demjén-klón Bereczki. Varga olyannyira átlényegült, hogy az utolsó reklámszünetben már a női vécében szaladtunk egymásba, míg a Rumcájsz-szakállát mellszőrzetként megöröklő Soma a folyosón tipródott, hogy így vajon melyik mosdóból nem dobják ki.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!