Az ország egyik legsokszínűbb énekesnője, Kozma Orsi új lemezt adott ki, ám határidőnaplója nem turnédátumokkal van tele, hanem orvosi vizsgálatokéval. Orsi ugyanis ikreket vár, így lemezbemutató koncertjét rendhagyó módon a Petőfi rádióban hallgathatjuk meg.

 
Fotó: VH

Kozma Orsira mindig is jellemző volt a kísérletezgetés: énekelt a Jazz+Az-ban, a Cotton Club Singersben, saját jazzkvartettje van és emellett csodálatos szimbiózisban dolgozik Szakos Krisztiánnal a legkülönfélébb könnyűzenei műfajokban. Vulkán című új lemeze minden eddiginél sokszínűbb. „Az eredeti terv az volt, hogy visszanyúlunk a diszkóhoz, erről tanúskodik az Óceán és a Szupererő című szám is. Ám az élet közbeszólt: „Szinte kész volt az album, amikor megtudtam, hogy állapotos vagyok, ráadásul ikerlányaim lesznek, s ez egy kicsit felrúgta a forgatókönyvet. Így lettek a dalok is többfélék.” Orsi nevetve meséli, hogy a világ körüli turnéról így le kellett mondania, ám jelen pillanatban ez csak másodlagos dolog egyre gömbölyödő – máris hatalmas – pocakja mellett.

„Bevallom: nem dédelgetek meseszerű álmokat a terhességemmel, a szüléssel kapcsolatban. Az orvosom a legelején megmondta, hogy nagyon nehéz lesz. Májusban van még egy-két koncertem, aztán szigorú pihenés következik. A környezetemben vannak páran, akiknek ikrei vannak, bőszen levelezek velük, hogy felkészülhessek. Egyelőre élvezettel figyelem a testem alakulását, néha meg is döbbenek, hogy mikre képes az emberi szervezet.”

A Magyar Rádió Akusztik koncertsorozatának keretében május 28-án adásba kerülő fellépés nyilvános felvételén – ahol a szerző is jelen volt – döbbenet, könnyek, meghatottság ült ki egyszerre az arcokra, amikor Orsi elénekelte az Anyatej című számot. Az ember azt gondolná, hogy az anyaság boldog, éteri dalokat ihlet, az Anyatej ehhez képest egy kétségekkel teli anya és egy bizonytalan gyermek párbeszéde – ráadásul egy férfi (Szakos) tollából!

„Úgy érzem, az anyasághoz is hozzátartozik ez a hirtelen előtörő sokféle érzelem, kétség: vajon képes leszek megoldani ezt a helyzetet? Jó anya leszek? Amikor felénekeltem a dalt, nagyon felzaklatott, de ha kicsit meditálok, megszáll egyfajta belső nyugalom. Persze az is sokat segít, hogy vannak barátaim, akik már átestek mindezen, és akiket bármikor felhívhatok. Igyekszem Váczi Esztert nem zaklatni állandóan, de néha szükségem van a megnyugtatásra” – nevet az énekesnő. Orsi hangja melegebb, teltebb lett a terhességgel – szerencsés dolog, hogy épp ekkor tudott koncertfelvételt rögzíteni. „Mondták, hogy sokat változott a hangom, én is érzem, de a fiziológiai változásoktól kicsit tartok. Most is az járt a koncert alatt a fejemben, hogy egy-egy nagyobb levegővétellel nehogy összenyomjam a piciket. Fejlődésmániás vagyok, mindig az lebeg a szemem előtt, hogyan, miben lehetnék egyre jobb és jobb, bízom abban, hogy a szülés után új dimenzióba léphetek hangilag és művészileg is” – fűzi hozzá.

Ha az ember ma meghallgatja az Eskü című, emblematikus Kozma–Szakos számot, óriási távolságot érez a Vulkán optimista szövegei és az akkori dacos, dühös Kozma Orsi között. „Annyi mindent ki akartam akkor magamból kiabálni! – nevet az énekesnő. – Akartam egy olyan számot és klipet, amiben jelképesen leszámolok magamban az elmúlt szerelmeimmel.”

Az új lemez egyik legnépszerűbb dala a Szupererő – képregényes, szuperhősös szövege első hallásra kissé talán idegen egy törékeny énekesnőtől, amilyenről a Vulkán borítóképe tanúskodik. Nem így Orsitól, aki óriási Vasember- és Star Trek-rajongó. „Az elkövetkezendő hónapokban bőven lesz időm arra, hogy újra végignézhessem az egész sorozatot – és az új mozifilmeket is. Bár nehezen vagyok képes egy helyben ülni, ez azért elég csábító perspektíva.”

Címkék: Interjú, zene

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!