Mielőtt Jude Law megérkezett Rómába, üzent: „előre elnézést a barkóm miatt, csak a Dom Hemingway című filmem miatt növesztettem, amiben egy szakadt bűnözőt játszom”. Mi tagadás, a zord, kissé szakadt külső alig illett új szerepéhez: hangját adja Az öt legenda című rajzfilmhez.

 

– Karácsonykor lesz 40 éves és 15 éve nem láttuk igazi nagy hollywoodi filmben. Másképp alakult volna a karrierje, ha akkor tudja, amit ma már tud erről a szakmáról?

– Ahhoz, hogy az ember eljusson oda, ahol van, nem tud kikerülni bizonyos dolgokat.

– Vagyis?

– Oké, játsszuk azt, hogy pszichológusnál vagyok. Őszinte leszek és nyers. Ne dőlj be a porhintésnek, amit körülötted kavarnak! Csak olyat csinálj, amiben örömöd van, és ne várj sokat a végeredménytől, mert nem tőled függ, hogy milyen lesz a film! Az út a fontos, nem a cél és ne az lebegjen a szemed előtt, hogy mit tudsz majd lehúzni belőle, mert csak pofára esel! Örülj neki, ha kedves, őszinte, jó fejekkel hoz össze a sors! Ennyi.

– Vagyis ez a recept a következő tíz évre?

– Lehet, hogy furán hangzik, de izgatottabban várom a következő tíz évet, mint az előző tízet. A negyven és az ötven sokkal érdekesebb és tartalmasabb dolgokat tartogat egy színész számára, mint egy színésznőnek, akit Hollywoodban ilyenkor már többnyire leírnak. Komplexebb, keményebb, érdekesebb szerepekre hajtok és olyan rendezőkre, akiket ki akarok pipálni a listámon, például a Coen testvérek és természetesen Ridley Scott, no meg Wes Anderson, akivel januártól forgatok.

– A Grand Budapest Hotelt? Eredetileg Magyarországon forgott volna, de végül Németország lett a helyszín.

– A film egy íróról szól, aki a Grand Budapest Hotel maitre d’hoteljéről, vagyis afféle főpincérjéről készül írni. Kicsit stefanzweiges a sztori, úgyhogy mostanában nyakló nélkül Stefan Zweig regényeit falom. Aztán pedig Robert Pattinsonnal és Naomi Wattsszal csinálunk egy filmet, A sivatagi királynőt.

– Most viszont Az öt legenda című rajzfilmben Szuroknak kölcsönzi a hangját. Apukaként könnyebben ment?

– A gyerekeim lassan kinőnek a meséskönyvekből, de azt hiszem sikerült őket meggyőznöm, hogy a legtöbb mese megfelelőit bőven megtalálják az irodalomban. És a legtöbb mese moráljával se lehet bajuk felnőtt korukban.

– Mi volt a kedvenc mesefilmje?

– A 101 kiskutya. Imádtam Szörnyella de Frászt. Már a kisfiamat vittem el rá a moziba, de azt hiszem, jobban élveztem, mint ő.

– Ha nem lenne színész, akkor mi szeretne lenni?

– Zongorista. Sokszor nekiveselkedtem, hogy tisztességesen megtanuljak zongorázni, ám valami mindig közbejött. Vártam, hátha kapok egy szerepet, amihez kell a zongoratudás… de csak nem jött. Talán majd most. A suliban egyébként nagyon tehetséges képzőművésznek is tartottak, szeretek festeni, kollázsokat csinálni, rajzolgatni. De gyűjtőként más is vonz. A fekete-fehér fotókat imádom, főleg mai, kortárs festők és fotósok képeit keresem.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!