Örülni – kulcsszava ez Esterházy Péter legújabb regényének, és kulcsszava lehet ez az olvasónak is, aki a kezébe veszi ezt a kötetet.
Lehet ugyanis örülni több dolognak is egyszerre: itt van példának okáért az olvasás öröme. Esterházy munkáinak egyik jelentős nehézsége (befogadói oldalról, kizárólagosan), hogy olvasni bizony, nem könnyű őket. De a legújabb könyve, és ez például nagy erénye ennek a műnek, a Bevezetés a szépirodalomba című monumentális monolithoz képest kifejezetten rövid (kereken 250 oldalas) darab. Örülhetünk annak is, hogy a történet más, szintén Esterházy tollából származó írásokhoz képest könnyen érthető (irodalmi berkekben azért ez még mindig az „emelt szint”), vagyis nem őszülünk meg, amíg kibogozzuk a cselekmény főbb szálait. A cím (Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat) tehát nem hazudik: viszonylag egyszerű történettel állunk szemben.
Aggódni azért nem kell. Esterházy minden oldalon legalább kétszer megpróbálja kihúzni a szőnyeget a Kedves Olvasó lába alól (még az egymondatos oldalakon is), a lábjegyzetek lábjegyzeteinek lábjegyzetelése akár az őrületbe is kergethetné az egyszeri befogadót. Ha a regény nem lenne élvezetes az első sorától az utolsóig.
Örülni – azért is kell ennek a regénynek, mert árad belőle a sodró lendület és a nyelvi zsenialitás. Esterházy egyszerre korhű (de melyik korhoz?) és modern, pongyola és végletesen tudálékos, nyers és mégis kifinomult nyelvhasználata, játékos betoldásai és idézetei a már megszokott szinten is túllépve kápráztatják el oldalról oldalra azt, aki nekiveselkedik a történetnek. És igen, öröm beleveszni tér és idő kavalkádjába. Történelmi regény ilyen bonyolult áthallásokkal még nem próbált meg egyszerre kiszakadni a valóságból és felépíteni egy saját, belső világot. Egy olyan világot, amit ráadásul láttunk már – az apjához beszélő, őt megérteni és feloldozni próbáló, érte vezeklő és hozzá fohászkodó Esterházy világát úgy hittük, már láttuk eleget. A 17. századi köntösbe (ráadásul kardozós változat!) öltöztetett gondolatok azonban ismét megvilágítják egy új szeletét ennek a sajátos apa-fiú kapcsolatnak, miközben a fiktív és valós események, személyek és időpontok olyan őrületes gyorsasággal követik egymást, hogy időnként tényleg úgy érezhetjük, semmilyen kiindulási vagy végpontja nincs, nem lesz és nem is lehet ennek a történetnek. De mit is várhatunk el egy műtől, amiben a következő aranyigazság is helyet kapott: „A körömpörkölt komoly, a saláta komolytalan”?
Ne legyenek illúzióink. Ezt a könyvet vagy elolvassuk egy este alatt, vagy végzetesen elveszünk benne. Letenni már csak azért sem lehet, mert félő, hogyha az egyszer megtalált ritmust elveszítjük, ha egyszer kiesünk a bonyolult, mégis könnyed folyamból, képtelenek leszünk újra felvenni a fonalat. Az pedig végzetes hiba lenne. Mert hogy mi is pontosan a boldogság, azt ugyan nem ebből a regényből fogjuk biztosan megtudni, de azt, hogy milyen boldogság ennek a műnek a végére érni, azt mindenképpen érdemes legalább egyszer megtapasztalni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!