„Fénytani hasáb, olyan fénytörő eszköz, amelynek a fénytörő közege zérustól különböző szögben hajló két síkfelület.” Gondolnák, hogy ez 2013 legszínesebb szavának meghatározása? A definíció a prizma szót takarja, ha el akarjuk képzelni, mi is ez pontosan (és nem vagyunk fizikusok), idézzük emlékezetünkbe a Pink Floyd legendás The Dark Side of the Moon című albumának borítóját.

Találékony nemzet vagyunk – ezt bizonyítja az is, hogy idén a legszínesebb szónak azt választottuk, ami a fehér fényből szivárványt csinál. Ettől függetlenül gyanítható, hogy iskolai közegen kívül, önszántából jóformán senki sem ejti ki a száján a prizma szót. De még mondatba helyezni sem könnyű, mi legalábbis hosszú perceket töltöttünk azzal, hogy értelmes, a mindennapi életben is felhasználható szövegkörnyezetbe helyezzük.

A versenyt (immár másodszor) a Színes Város Csoport és a Fővárosi Beszédjavító Intézet hirdette meg, bárki beküldhette a számára legszínesebbnek tűnő szót, majd a közönség eldöntötte, a beérkezett „pályaművek” közül melyik érdemelheti ki idén a megtisztelő címet. 27 ezer szavazat érkezett be, ebből 9605-öt zsebelt be a prizma. Mondhatnánk, hogy ennyi ember nem tévedhet. De ha onnan nézzük, hogy a Beszédjavító Intézet volt a verseny szakmai partnere, még meglepőbb az eredmény. Még annak is nehéz kiejteni a győztes szót, aki nem raccsol, és a hangalakja sem tűnik se túl kedvesnek, se túl színesnek. Viszont több jelentése is van: nemcsak fénytani hasáb, de folyami kavics és földalatti téli krumplitároló is egyben, míg a legelső jelentés görög eredetű, utóbbi két felhasználási formája Erdélyben őshonos. Érdemes azért a többiekre is vetni néhány pillantást. Dobogón végzett még a mosoly és a pálinka (a két szó jelöltje közt némi összefüggés talán felfedezhető), a legérdekesebb tipográfiai megoldásért járó különdíjat – jelentsen ez bármit – a pirkadat szavunk érdemelte ki. A tavalyi évhez képest kevesebb szó versenyzett (akkor 250, most 65), idén szép eredményeket ért még el az álom, a búgócsiga, a rakoncátlan, a tündérpor, a kíváncsiság és a szappanbuborék is.

Mindenesetre már most rettentően kíváncsiak vagyunk arra, jövőre melyik szó lesz a legszínesebb, a 2012-es győztes szabadságtól a prizmán át merre vezet a szava(zó)k útja.

Címkék: magyar nyelv

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!