Igazán örömteli, hogy Szeged amúgy sem eseménytelen művészeti életét időről időre felpezsdíti egy világsztár érkezése. Nem elhanyagolható, hogy sokan kapnak kedvet Andy Warhol vagy Rembrandt kedvéért Szegedre látogatni, hiszen jó esetben a nagy nevek ráirányítják a figyelmet a helyi művészeti életre is. Ráadásul megfelelő érzékkel úgy szervezik ezeket a kiállításokat, hogy az eseménytelenebb hónapokban is szolgáltassanak okot a dél-alföldi központ felkeresésére. Joan Miró minden szempontból remek választás, hiszen a szürrealista mester műveit nemcsak felismerni, de megszeretni is könnyű.
A kiállításnak a REÖK-palota ad otthon, amely már önmagában igazi műalkotás, és függetlenül bármilyen nagy névtől, érdemes ellátogatni ide, hiszen a magyar szecesszió építészetének egyik legragyogóbb emléke. Mindazonáltal a gyönyörűen felújított épület nem múzeumnak készült, ami lehetne előny is, de a mostani kiállítás szempontjából inkább hátrány. Nehéz eldönteni ugyanis, hogy a több szobából, folyosóból álló kiállítótérben hogyan is célszerű mozogni. Így aztán több ízben is előfordul, hogy egyes sorozatokat hátulról kezdünk vagy rossz sorrendben tekintünk meg. Bár jelen esetben nincs túl nagy jelentősége, mivel elolvashatjuk például, hogy az adott sorozat egy verseskötet illusztrációjának készült, de lévén, hogy nem ismerjük a művet, a helyes sorrend nem jelent kapaszkodót az értelmezéshez. A szegedi Miró-anyag ugyanis első sorban a katalán festő második korszakának litográfiáiból nyújt bőséges válogatást. A nyomatok pedig legtöbb esetben egy másik műalkotásra (pl. versre) reflektálnak, ahhoz készültek. Mindenképpen nagy hiányossága a tárlatnak, hogy leszámítva a művész életrajzát, semmilyen támpontot nem ad a nézelődőnek. Nyilván nehéz lett volna egész versesköteteket mellékelni, de egy-egy interaktív elemmel könnyen kitágítható lett volna a kiállítás.
Az elrendezés furcsaságai, és a kiegészítő anyagok hiánya ellenére így sem kevés, amit kapunk, hiszen 100 alkotást tekinthetünk meg a mára klasszikussá vált szürrealista alkotó érett korszakából. A litográfiák esszenciálisan ragadják meg Joan Miró látásmódját. A szinte gyerekrajzoknak ható képek redukált, de nagyon is élénk szín- és formavilága egyszerre naiv, de mégis lefegyverzően játékos. A hagyományos értelmezési stratégiáknak ellenáll ez a művészet, a kordzakós-garbós, szigorú műélvezetet kineveti, és azokat engedi igazán közel magához, akiket életkortól függetlenül hoz lázba egy újfajta csúszda megjelenése játszótéren. Miró felületesen szemlélve talán komolytalannak, gyerekesnek tűnhet, pedig mindenki tudja, hogy a legbölcsebb dolgokat mindig a gyerekszáj mondja ki.
Joan Miró, REÖK, Szeged – látogatható május 5-ig
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!