Fiatalokról, de aligha magyar fiataloknak szól a köztévé új ifjúsági sorozata, mely egy csokor frissen érettségizett nagykamasz balatoni nyarát mutatja be. A fiatal színészek helyesek, ügyesen játszanak, de még ők sem tudják menteni szerencsétlen mondataikat, amelyeket Kovács M. András a szájukba ad. „Készséges vagy, mint egy bekatizott jegyszedő” – mikor mond ilyet egy tizennyolc éves? És mióta flörtölnek úgy, hogy „remélem, nem tettél bele semmit az italomba, nem szeretnék holnap egy elhagyatott mezőn ébredni. – Úgy nézek ki, mint akinek szüksége van ilyesmire?”

 
Egynyári kaland, jelenet a 3.epizódból - Fotó: Bara Szilvia, MTVA-Megafilm

Noha hárman dolgoznak is a szünidőben, a többiek elkényeztetett pesti úri gyerekek, akik nagyképűen furikáznak a szüleik által vett sokmilliós kocsikkal.

A magyar Paris Hilton az expasijával hordatja maga után az italokat a Balaton közepére, és inkább fizet kétezret a vízibiciklikölcsönzősnek, „csak ne kelljen beszélgetni”. A neki szánt – vagyonban hozzá illő – fiú panaszkodik, hogy eddig minden évben Amalfiban kényszerült nyaralni a szüleivel. Másra sincs gondjuk, mint hogy mindennap újabb bikiniben, kisminkelve süttessék magukat a strandon, esténként meg koktélozzanak a bárban. Kivéve, ha az általuk tévesen kankónak nevezett chlamydiától viszketnek, amit egy buliban szedtek össze alkalmi partnerüktől. Még ha ez elő is fordul az életben, biztos nem ilyen példát, sem ilyen értékrendet szeretnénk a gyerekeink előtt látni, talán ezzel még Kálomista Gábor producer is egyetérthet.

Ha arra várnánk, hogy a balatoni „kalandtól” majd összemegy kissé az arcuk, két rész után már mutatkoznia kellene a személyiségfejlődés jelének. De csak a körülményes felvezetést rágjuk, hogy ki kivel fog összejönni.

A fiatal színészeken kívül Dyga Zsombor rendező került a legméltatlanabb helyzetbe, ebből a szellem- és jellemtelen forgatókönyvből még ő sem tudott izgalmasabbat kihozni.

Címkék: távkapcsoló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!