Élő és holt családtagok éppúgy szereplői a forgatás után közvetlenül, márciusban elhunyt Kamondi Zoltán utolsó filmjének, mintha egy Hellinger-féle családállításon lennénk, és jelen időben egyszerre válna láthatóvá bonyolult viszonyrendszerük. „A legerősebb köteléket csakis az árulás képes megteremteni” – állítja az (elhunyt) anyós (Csákányi Eszter), amivel vitatkozhatnánk, de visszatérő motívumként a Mama jóslata rendre igazolja magát.
Gábor (Cserhalmi György) halála után özvegye (Kováts Adél) felkeresi a szeretőt (Ónodi Eszter), és a tragikus helyzetből percek alatt lesz vígjáték. Egyikük öniróniával, másikuk épp ennek teljes hiányával mosolyogtatja meg a nézőket, és máris rengeteg dolog köti őket össze, például a párhuzamosan leélt „közös” élet. Tarr Béla Panelkapcsolatából is látunk egy filmes idézetet – Gábor épp ezt nézi a szeretőjével, már ahogy az özvegye elképzeli. Múlt és jelen, képzelet és valóság is keveredik, ahogy a gyászfolyamat során, részben pedig Gábor második családjába született lánya (Pájer Alma Virág) kérdései által katalizálva visszatérnek a régi emlékek, kivetülnek a belső monológok. Már ez a történet – két kivételes és egy ígéretes színésznő játékával – vinné a szemünket és a gondolatainkat, csakhogy erre terheltek rá még egy kevésbé eredeti, de annál bonyolítottabb krimiszálat. Gáborról kiderül, hogy mozdonyvezetőként valójában műkincscsempészetből élt, és az utolsó, eltűnt szállítmány nyomába ered megbízója (Kulka János), a beszállítója (Hegedűs D. Géza) és „a három Bonnie” is. Ismét a színészi játék javít sokat a dramaturgiailag hepehupás szálon, és az egészet felemeli az a szent őrülethez hasonló megszállottság, amivel Kamondi filmezett, és amiért a legjobb színészek is ezer százalékon égve dolgoztak vele.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!