Szentek sarokba állítva

Nem lehet szó nélkül elmenni az előadás körüli botrány mellett. (A rendező Zholdak a premier szünetében a színfalak mögött üvöltözött a főszereplő színésznővel, és meglökdöste, mert szerinte az nem nyújtott elég meggyőző teljesítményt.) Nem kérdés, hogy színészből (éppúgy, mint sportolóból) agresszióval, lelki terrorral kihozni a legjobb teljesítményt minősíthetetlen dolog. Hogy mindez egy alkotóközösség magánügye-e csupán, egy produktumot önmagában kell értékelni vagy keletkezéstörténetével együtt, már jóval kérdésesebb. A művészet kényes terep. Sokszor szenvedéssel, gyötrődéssel jár. Mindenkinek szíve joga, hogy eldöntse, mit ad miért, mi mit ér meg, és hol van számára a határ. A színésztársak most mindenesetre már nem tolerálták a rendező túlkapását, példamutatón szót emeltek kollégájuk védelmében. Az előadás viszont ott van az idei POSZT versenyprogramjában.

Andriy Zholdak erőteljes rendezése vitathatatlanul hatásos. Motívumok és mondatok állandó ismétlésével az előadás akár egy zenemű. Mindazonáltal az ukrán fenegyerekként elkönyvelt rendező nemcsak színészeinél megy el a tűréshatárig, próbára tesz minket is.

Rendkívül kidolgozott gesztusrendszert alkot meg színészeivel. Amelyben a nyelv minimalizált, tőmondatokra csupaszított, ám mindent minimum háromszor mondanak és csinálnak, leképezve a kapcsolatok kényszeres, pszichomotorosan rögzült mechanizmusait. (A zárásra azonban már kissé modorossá lesznek ezek az ismétlődések.) Számunkra értelmetlen motoszkálásokkal, pótcselekvésekkel telnek hosszú percek. Rítusaiktól és szöszmötöléseiktől válik autentikussá, egyúttal elviselhetetlenné e világ. Színpadi direkt fény nincs, hangeffektekre viszont erősen építenek, soha nincs körülöttük csend, nyugalom.

Rebekka télikabátban van szinte mindvégig, mintha folyamatosan fázna e hatalmas rideg falak között, ahol minden fólia alatt. Rosmer tünteti is el, védi is a múltat, kísértetkastéllyá téve e lakot. Mindeközben fulladozik, s lehányja barátját. „Nem megyek vissza közétek, kiszállok” – ordítja. Ám nem tud élni az ember közössége nélkül, csupán saját szabályrendszerében.

Sivár, egyúttal kaotikus és mocskos lesz minden – omlik, recseg-ropog a ház, rájuk szakad a menny. Az előadás folyamatos perlekedés az éggel az emberi természetért, s hogy miért ilyen nehéz boldognak lenni, bűneinkkel megküzdeni.

Profán és szakrális természetes bizarrsággal keveredik itt. E gesztusszínházat a színészek intenzív jelenléte működteti és tölti meg igazán. Imre Éváé, Bodolai Balázsé, Jerovszky Tímeáé, Viola Gáboré és Kicsid Gizelláé.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!