„Ez nem a vitrinben mutogatott suba, ezt nem a 80 év fölötti asszonykórusok éneklik, ez egy nagyon is élhető kultúra” – magyarázta a Duna Tv népzenei tehetségkutatójának egyik versenyzője.
Ennyi tehetséges, mosolygós, csillogó szemű, az egészségtől kicsattanó, okosan és választékosan beszélő, mindennek tetejébe jó humorú fiatalt talán az életben nem láttunk még együtt. Ez az igazi reklám a népi kultúrának, nem a kalocsai mintás torták meg miniszoknyák kommersz divatja.
A műsorba olyan sokan jelentkeztek, mintha valamennyi magyarországi és határon túli népi táncos és népzenész kötelező feladatának tekintette volna a szereplést a nemes ügy érdekében. Szemünk előtt feltárult egy párhuzamos világ, mely valóban él, mocorog, lélegzik a tömegkultúra árnyékában. Legutóbb akkor vetült rájuk egy kis fény, mikor tavaly az UNESCO a szellemi kulturális örökség listájára felvette a magyar táncházmozgalmat. De aki nem volt még táncházban, és legfeljebb Sebestyén Mártát meg a rádiókban játszott világzenét ismeri, annak cunami erejű meglepetés ennyi szenvedélyes, ügyes, elkötelezett művészt látni. Vannak köztük profik, neves együttesek, zeneakadémisták, de még a legzöldebb amatőr is, aki eddig csak a falunapon lépett fel, lemosná az X-Faktor teljes eddigi mezőnyét. Elképzelni sem tudom, hogy tudja a zsűri kiválasztani a több ezer tehetség közül a továbbjutó 48-at.
Novák Péternél jobb embert aligha találhattak volna műsorvezetőnek. Két Kossuth-díjas koreográfus-rendező és táncház-alapító, Foltin Jolán és Novák Ferenc „Tata” fiaként ő is ebben a világban nőtt fel. Már a Megasztárban is kitűnt, milyen remek ceremóniamester és szervező, aki rengeteg különféle embert össze tud hozni. De mikor kecskéket és tyúkokat kerget egy koszos udvaron, az már hangulati aláfestésnek is sok. Ellenben remek ötlet volt, hogy nemcsak a színpadon, hanem utcai ruhában, graffitis falak előtt is láthattuk a versenyzőket. Ők is mai fiatalok, csak a mobiljuk népdalt csörög. A népzenében pedig benne van minden egyetemes emberi élmény, öröm, bánat, szerelem, gyász, amelyekben éppúgy magunkra ismerhetünk, mint száz vagy ezer éve élt őseink.
Az elbűvölően filmezett kis etűdökben a versenyzők meséltek arról, milyen fontos szerepet játszik a népzene nemzeti, kulturális, mi több, nemi identitásukban is. Valóban megkapóan tiszták itt a férfi és női szerepek. A szépen kicsinosított, keményített alsószoknyás, varkocsba font hajú lányokból árad a büszke nőiesség, mozdulataikból sugárzik az incselkedés, a tetszeni vágyás, a pikáns dalszövegekről nem is szólva. És micsoda férfi őserő van abban, ahogy a fiúk az ostort pattogtatják, vagy odacsapják a csizmájukat a földhöz!
Kedvenc versenyzőm „a nőihölgy, aki dudál”. A Titanicot nézve döntötte el, hogy dudálni akar, majd ír dudások híján a népzenészek közé állt be, ahol afféle beavatási szertartásként sörivó versenyen kellett részt vennie, meg pálinkákat dobálni be. Mert ugye, aki dudás akar lenni…
(Fölszállott a páva, Duna TV, szombatonként)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!