„A szerelem az, amikor elmész enni valakivel, és a sült krumplid nagyobb részét neki adod úgy, hogy az övéből nem is eszel.” Ezt vallják gyerekek az élet éltetőjéről, a művészetek örök múzsájáról.

Mindent elsöprő érzésekre vágyunk, ezért sok helyzetet és kapcsolatot egy idealizált vágyálom képével helyettesítünk. Sokan a szerelembe szerelmesek, nem is a partnerbe. Viszont idealizált képnek nem könnyű megfelelni, ezért sok a felszínes kapcsolat és a csalódás. Ráadásul nem mindenkit vezérel az adás öröme. A ma embere inkább minél többet akar kapni és azt is minél gyorsabban – véli dr. Almási Kitti pszichológus.

„És megáldá Isten őket – a férfit és az asszonyt –, és monda nékik Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” Ezzel az idézettel magyarázza Bitó László alternatív Nobel-díjas író, feltaláló, hogy a szeretet, a szerelem és az általuk nyújtott öröm, boldogság és inspiráció Isten ajándéka.

A mózesi eredettörténetben alig esik szó érzelmekről. Ábrahám, vagy Izsák történetében a szerelem nem játszik szerepet a párválasztás során.

Az i. e. 3. évezredi sumér szövegekben szerepel a ki-ang szó, ami betű szerint annyit jelent: helyet csinálni. Komoróczy Géza professzor ezt véli a szerelem első írásos megjelenésének.

A görög mitológiában is több változat létezik: egyesek szerint az első isten a világtojásból kikelt Erósz volt, nélküle nem születhetett volna meg a többi. Mások viszont azt mondják, Aphrodité fia volt, és apja Hermész, Árész, vagy Aphrodité apja, Zeusz lehetett. A korai görögök Kérnek, azaz szárnyas „Gonoszság”-nak ábrázolták, mivel nem akarták, hogy a szabadjára engedett érzékiség zavarólag hasson a rendezett társadalomra. Később aztán akadtak költők, akik gyönyörűségüket lelték Erósz csínytevéseiben. Csak a középkorban vált a szerelem megjelenítése romantikussá.

A szerelem egyik első írásos emlékei a görög lírában olvashatóak, a magyar irodalomban pedig Janus Pannoniusnál találkozhatunk először a fogalommal olyan átfogóan, hogy a testiség és az örömlányok mellett az emelkedett, lovagias érzelem is megjelenik. A szerelem és a szex kétségkívül kéz a kézben járnak. Hamvas Béla szerint eredetük azonban teljesen más: „Egészen biztos, hogy a szerelem eredete más, mint a sexusé. A szerelem az isteni nő és isteni férfi kapcsolata… s ebben a kapcsolatban két, eredetében, származási idejében, metafizikai lényegében tökéletesen más, ki nem egyenlíthető, egy nevezőre nem hozható lény az isteni misztériumban találkozik és egybeolvad” – írja Héloise és Abélárd című esszéjében.

A szerelem tehát nehéz ügy. Elképzelhető azonban, hogy nem az érzések kavalkádja, vagy a gyomorban repkedő pillangók miatt nehezített pálya szeretni valakit. Nincs két nyelv ugyanis, amelyben a szerelem szó ugyanazt az érzést fejezné ki.

Fiatalabb olvasóinknak talán nem haszontalan az utazási szezon előtt egy kis szerelmi nyelvlecke. Az angolban a „love” szó érzelmek, állapotok, magatartások százára vonatkozik, a vallási szeretettől kezdve az étel, a család szeretetén át a romantikus szerelmi szenvedélyig. Míg számos nyelvben külön szavakat használnak a szerelem fázisainak kifejezésére, addig az angol „love” szó szinte minden állapotot lefed.

A kínaiaknál az „ai” karakter a szerelem könnyed, kecses formáját takarja. A kínai tradícióban két forrása is van a szerelemnek. A konfuciuszi szerelem a kapcsolatokban való cselekvésre és viselkedésre utal, és nem magára a szerelem érzésére. Egy másik kínai filozófus, Mozi, Krisztus előtt a negyedik században alkotta meg saját szerelem fogalmát: a bölcs szerint a szeretet lényege a feltétel nélküliség, és az, hogy fenntartások nélkül, bárkinek fel tudjuk ajánlani. A buddhizmus Mozi filozófiáját vette át, a szeretetet alapvető vágyként meghatározva.

A modern kori kínai nyelvben a „Wo ai ni” (én szeretlek téged) kifejezés a filozófiai hatások következtében a felelősség, elkötelezettség és hűség speciális érzését is magában foglalja. Éppen ezért használják jóval gyakrabban a kínaiak a „kedvellek” kifejezést, amely játékosabb és valamivel komolytalanabb is. Sőt, érzékelve azt, hogy a nyugat-európai kultúrákban az „I love you” kifejezés mögött jóval lazább kötelék húzódik, maguk a kínaiak is sokszor inkább angolul mondják ki a bűvös mondatot, mint anyanyelvükön.

A törököknél mai napig használatos, a szerelmet jelölő „ask” szó használatára szigorú szabályok vonatkoznak. Csak akkor beszélhetünk „ask”-ról, ha az ellenkező nem egyik tagjába habarodtunk bele, és ehhez erős szexuális vonzalom is társul. Azerbajdzsánban és Kazahsztánban is ez a szó használatos.

A latinban is több ige szolgál a szerelem kifejezésére. Az „amare” szót az olaszok még ma is használják. A rómaiak a romantikus jelentés mellett a vonzalomra is ezt használták. E szóból keletkezett az „amans”, szerető kifejezés. Az amor szó már szerelmi viszonyokat, szexuális kalandokat is jelöl.

Sajnos mi sem tudtuk megfejteni a szerelem szó eredetét és azt, vajon kinek, minek köszönhetjük ezt az érzést. Lehet, hogy a kultúrtörténészek még nem ástak elég mélyre. Be kell érnünk a 6 éves Lili magyarázatával: „A szerelem az, amikor a mamám kávét csinál a papámnak, de mielőtt odaadná neki, belekortyol, hogy biztosan jó-e az íze”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!