Az egyetemi katedrán, a parlamentben, a színházi bemutatón az előadás „minőségének” egyik fokmérője a taps. A tetszésnyilvánítással a produkciót, a kommunikátort minősítjük. Ez a legfontosabb helyszíni visszacsatolás. De miként érjük el a közszerepléskor, hogy tapsoljanak?
A legegyszerűbb módszer a tapsgép. A televíziós műsorok felvételénél használják. Egy elektronikus kijelzőn megjelenik a „taps” felirat, és a közönség tudja a dolgát. A tapsvihart digitálisan fel lehet erősíteni. Persze ezt a módszert bajos lenne használni egy közéleti fórumon.
A másik lehetőség az előtapsoló alkalmazása. A tapsnak ugyanis el kell indulnia. Világossá kell tenni a közönség számára, hogy tetszést kell nyilvánítania. Ha valaki elkezdi összeütni a tenyerét, általában a többiek is így tesznek. Ha mégsem, akkor szórványos lesz a taps.
A profi szónoknak egyikre sincs szüksége. Megtapsoltatja a közönséget verbális eszközökkel. Allan Pease ausztrál tudós Kommunikációs ABC című munkájában felsorolja a tizenkét legmeggyőzőbb szót (egy kaliforniai kutatás eredményeképpen. Ha ezeket a kifejezéseket erőteljesen kimondjuk a beszédünkben, majd utána hatásszünetet tartunk, tapsolni fognak). A meggyőző szavak a következők: felfedeztük, garantálom, szeretet, bizonyított, eredmény, megtakarít, könnyű, egészség, pénz, új, biztonság, ön.
Persze a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen a szavakat megfelelő mondatba kell foglalni. Könnyebb Németh Erzsébet Közszereplés című munkájában írtak alapján tapsoltatni. A szociálpszichológus szerint remek módszer a megfelelő név megemlítése. „Aki pedig mindezt lehetővé tette, Nagy Béla!” „Egy emberre mindig támaszkodhatunk, szervezetünk vezetőjére, Kovács Jánosra!”
Tapsot eredményez egy hármas lista kiemelése. A hármas felsorolások annyira fontosak, hogy a kutatások szerint a két tételből álló listákat hiányosnak érezzük. A négy vagy több tételes felsorolások pedig hosszúak. A taps kiváltója általában a három elemből álló szlogen. Pl.: „Isten, haza, család”, „Tudjuk, merjük, tesszük”, „Rend, erő, fegyelem”, „Otthon, szeretet, biztonság”, „Erő, pénz, hatalom”.
A közönség tetszését szinte mindig elnyerjük az ellentétpárok használatával. Ez a politikára ugyanúgy igaz, mint a humoros előadásokra. Az ellentétes szókapcsolatok első tagjánál emelkedő, a másodiknál ereszkedő az intonáció. Az első rész előre vetíti a befejezést. Ha a hallgatóság nagyjából tudja a végét, örül neki. Biztos a siker. Például: „Mi nem csak akarjuk a sikert, teszünk is érte.” „Ők elkótyavetyélték, mi visszaszerezzük.” „Nekik ez munka, nekünk nemes feladat.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
