De ma este nem a férfifaló Samantha Jones, aki tizcentis Louboutinjában is megáll a lábán, ha szextanácsokat kell osztogatnia három kebelbarátnőjének a televízióban. Hanem a londoni királyi színiakadémia egykori növendéke, aki saját kezűleg kalapozott össze pár milliót, hogy valóra váltsa egy elsőfilmes író és rendező meséjét. És most remegő szívvel várja, elfogadja-e őt a világ akkor is, ha húsz kilóval több, csapzott a haja, szakadt a ruhája, iszik, dohányzik, kábítószerezik és egy lepukkant lakókocsiban próbálja túlélni az expornósztár, Monica Velour egykori „sikereit”.

Cattrall az arubai Hyatt hotel lakosztályában adott exkluzív interjút a Vasárnapi Híreknek.

– Nem vetette el túlságosan a sulykot? Monica Velour minden, csak nem Samantha Jones…

– Szándékosan. Ilyen kemény, hús-vér figurára még sosem kértek fel. Egyrészt mert ritkán születik ilyen jó könyv, másrészt mert Hollywood beskatulyázott ügyeletes szőkének. Színházban persze játszottam Shakes­peare-től Csehovig mindent, de tudtam, csak egy független filmmel tu­­dok kitörni a „sző­­ke” krecliből. Fél­re­­értés ne essék: végtelenül há­­lás vagyok a sorsnak, hogy negyvenéves ko­­­romban megesett velem a csoda, a Szex és New York. De Samantha Jones nem­­igen adott alkalmat lélekábrázolásra, mélységekre, drámára. Pezsgőbuborék volt, a szexuális szabadság óriásplakátja egy félórás tévéshow-ban, aki nem lecsapolja, hanem ontja magából az energiát. De kizárólag Samantha Jonesnak köszönhetem, hogy lett akkora nevem a szakmában, amire összejött a pénz a Monica Velourra. Pedig az ügynököm mindent bedobott, hogy lebeszéljen.

– Talán arra gondolt, hogy egy elsőfilmes rendezővel nem kéne kockáztatnia.

– Roman Polanskira, akivel a Szellemírót csináltam, könnyű volt igent mondani. De ki az a Keith Bearden? Egy a millió amerikai újságíró közül, aki készített velem egy interjút, tud kérdezni, ért a szakmámhoz és csinált egy-két igen jó kisfilmet. Ideadta a Monica Velourt, elolvastam, aztán leültünk ebédelni egy thai étteremben, és átbeszéltük, ki mit akar a másiktól. Azzal a lendülettel felhívtam az HBO volt elnökét, aki a Szex és New York óta barátom, most pedig a Starz csatorna főnöke, kinyílt a pénztárca és nekem már csak annyi dolgom maradt, hogy magamra pakoljak 15 kilót és belemélyedjek Monica Velourba. Mivel szorított a pénz, szorított az idő is, úgy forgattunk, mint mikor a jazzmuzsikusok improvizálnak. Egy jelenetet maximum kétszer tudtunk felvenni. De ettől nem lettem nyugtalan, mert Keith pontosan tudta, mit csinál, szemben egy csomó tévérendezővel, aki még abban is bizonytalan, hova tegye le a kamerát. Úsztam, mint hal a vízben, és rengeteget fejlődtem, mint színész.

– Mennyit merített Samantha Jonesból és hogyan készült fel Monica Velourra?

– Megnéztem néhány hetvenes évekbeli dokumentumfilmet a pornóiparról, és a többit hozzágondoltam.

– Mennyire zavarja, vagy mennyire örül neki, hogy a Szex és New Yorkot soha nem fogja tudni lerázni magáról?

– Színésznő vagyok, és tudomásul veszem, amivel a szakma jár. Vannak miatta jó és rossz napjaim, megszoktam, hogy az emberek civilben is azonosítanak Samanthával, de a magánéletem tabu és az is marad. Ami a szakmát illeti, optimista vagyok kellő realizmussal, mert tudom, hogy ötvenes színésznőknek nem osztogatják a főszerepeket. Mindig tisztában voltam azzal, hogy a külső adottságaim miatt karakterszínésznek könyvelnek el, miközben minden képességem megvolt rá, hogy főszerepeket játsszak. Valószínűleg ezért is jött olyan későn a siker a Szex és New Yorkkal, és ezért gondolom azt, hogy a következő években fogok igazán kibontakozni, mint színész. Nem félek a kihívásoktól, nyugodt lélekkel ugrok a mélybe, és nem baj, ha a hollywoodi stúdiók nem kérnek belőlem a hátralévő aktív éveimben. Adják azt a néhány öreg nő szerepet másnak, nekem lesz mit csinálnom.

– Minden hiúság nélkül hízott Monica Velourhoz és hagyta otthon a sminkjét?

– Kimondottan örültem, hogy végre megmutathatom, így nézek ki szemfesték, púder és rúzs nélkül, ilyen az arcom, mikor reggel belenézek a tükörbe. Belőlem nem lesz Barbie baba, és nem fogom magam anorexiásra fogyasztani a következő 20 évben csak azért, hogy jobb gázsiért fiatalabb szerepeket kapjak. Boldogan öregszem bele abba a szerepkörbe, ahol Judi Dench és Helen Mirren megtalálta a játékterét az összes ráncával, narancsbőrével és nem annyira feszes karjával. Olyan figurákat akarok eljátszani, akik megfelelnek az életkoromnak. Csak legyen, aki megírja és megrendezi, mert sajnos ilyen filmeket nem csinálnak a stúdiók.

– Ha nincs film, ott a színpad, nem igaz?

– Noël Coward darabját – a Magánéletet – szeptemberben Torontóba, novemberben a Broadwayra visszük, és azért akadnak európai és amerikai rendezők, akik értelmes filmekben gondolkodnak. Stephen Frears, Jonathan Demme, és egy csomó remek fiatal is. Számomra mindig az a kérdés, mit akarnak mondani a nőkről. Pont most mondtam le egy európai filmet, hiába lett volna Jeremy Irons a partnerem, mert nem tetszett, amit a film a nőkről mond. Öt-tíz éve még gondolkodás nélkül ugrottam volna, de a Szex és New York után történt velem pár olyan dolog, amiért kétszer is meggondolom, milyen figurához adom a nevem. Samantha Jones magabiztos volt és harsány, Monica Velournak viszont nincsenek esélyei, nincs szava a világban. Samantháról már mindent elmondtam. Jöjjenek a Monicák. Nem mellékes, hogy a pénztárcám nem kényszerít szakmai megalkuvásokra, mert Samantha miatt egy életre jól vagyok anyagilag. De azt a sikert, amit a Szex és New York hozott, hogy a nevemre kinyílnak az ajtók, azt csak olyan projektek finanszírozására akarom használni, amelyek szíven ütnek. Amíg tehetem. Mert a hollywoodi siker pont olyan, mint az alaszkai kánikula. Öt másodpercig tart.

– Magyarországon felröppent, hogy Koltai Lajos filmjében (Tree House) elvállalta a főszerepet.

– Erről a filmről beszéltem az imént, amit azért mondtam le, mert nem volt elég erős a forgatókönyv.

– És ha átírják?

– Nem hiszem, hogy belefér az életembe. Arubáról egy rövid New York-i kanyarral Oxfordba utazom, ahol előadást tartok az egyetemen, utána elkísérem Monica Velourt az edinburgh-i filmfesztiválra. A júliust a pihenésnek, olvasásnak, feltöltődésnek szánom, utána pedig vissza a színpadra egészen jövő márciusig. A többit majd hozza az élet.

Aruba, 2011. június

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!