Rajongói közül is csak kevesen olvashatták Szilvási Lajos újra megjelent regényét, a Csillaghullást.

 
Szilvási Lajos: Csillaghullás

A kis példányszámban kiadott korai művek ritka példányaiért, akár több tízezer forintot sem sajnáló gyűjtők, „nagy négyesként” emlegetik a Riadó a tárnák felett, a Fény a hegyek között, a Csillaghullás és a Nem azért született című köteteket. Nos, az író 1953-as pályakezdését dokumentáló Középiskolások kedvező tavaszi fogadtatása után most az 1960-ban megjelent Csillaghullást vehetjük a kezünkbe.

Bár az Albérlet a Síp utcában 1964-es első kiadásától A néma megjelenéséig, vagyis a nyolcvanas évek közepéig tartó regényírói ciklus darabjait, a százezres példányszámban közreadott, úgynevezett „mai tárgyú” könyvek a legnépszerűbb Szilvási-regények. Mégis érdekesek az alig létező antifasiszta ellenállásról szőtt korábbi történetek.

Különös ízt kölcsönöz a háborús években játszódó Csillaghullásnak, hogy 1956 és 1959 között írja Szilvási, amikor a Nagy Imre miniszterelnök szócsövének számító, Igazság című napilap publicistájaként maga is bizonytalan helyzetbe kerül. Ekkor már kirúgták a pártból, csak marginális újságoknak dolgozhatott és évekig titkos ügynökök figyelték minden lépését. Jellemző a kor hangulatára, hogy reggelente találkozott három barát – dr. Brasch Zoltán patológus, Solymár József hírlapíró és Szilvási Lajos –, s italozás közben azt latolgatták: vajon mi az a legerősebb mondat, ami aznap még baj nélkül leírható?

Hamisítatlan Szilvási-regény a fűszeres fiából lett repülő hadnagy és a tábornoklány tragikus szerelmi történetét elmesélő Csillaghullás. Oly erős az érzelmi szál, hogy a történetbe napi szinten beköszönő Bajcsy-Zsilinszky Endre sem zökkenti ki az olvasót. De még a háttérben összeesküvéseket és további szerelmi szálakat szövögető illegális kommunisták sem zavaróak.

Erotikát hiába keresünk ebben a korai Szilvási-regényben. Az író nyelve együtt oldódott a korral, s a szexuális forradalom az 1961-ben megjelent Appassionatával kezdődött, amikor Olgának már csókolták „a puha, simogató száját”.


(Szilvási Lajos: Csillaghullás. Alinea Kiadó, 2017. 612 o.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!