Beleskelődhetünk a kulisszák mögé, de végig is nézhetjük az előadásokat, sőt akár táncra is perdülhetünk a színészekkel – akinek kedve van, teátrumról teátrumra járhat március 31-én, a Színházak Éjszakáján.

 
Eszenyi Enikô, a Vígszínház igazgatója táncol a társulat tagjaival és a próbán részt vevő nézőkkel A lovakat lelövik, ugye? című előadás nyilvános maratoni táncpróbáján

A legnagyobb dili valószínűleg az lesz, hogy az amúgy kicsik által nézett, már több százszor játszott Bors nénit este tíztől adják a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban. Ez meglehetősen interaktív előadás, a gyerkőcök számtalanszor a színpadra is felmennek, együtt mókáznak, énekelnek a színészekkel. És köszöntik az éppen nyolcvanéves születésnapos Bors nénit, akit Molnár Piroska játszik megunhatatlanul. Amúgy is jó humorú a produkció, de ha minden interaktív részben felnőtteknek kell produkálniuk magukat, aztán pedig, ha már együtt játszanak a szereplőkkel, nyilván a hasunkat fogjuk majd a röhögéstől, hogy az alapvetően nem számukra kitalált szituációkban mit művelnek.

Ehhez fogható élmény lehet, hogy a Vígszínházban A lovakat lelövik, ugye? előadásának néhány bemutatott jelenete után a közönség tagjai felkérhetik a színészeket. Táncolhatnak Börcsök Enikővel, Hegyi Barbarával, Hegedűs D. Gézával, Lengyel Tamással, Telekes Péterrel, Csőre Gáborral, Pindroch Csabával és a rendezővel, Eszenyi Enikővel. A produkció olyan maratoni táncversenyről szól, amin a résztvevők totális megizzasztására, halálos kifárasztására törekednek. Kérdés, ilyen véget nem érően fullasztó lesz-e a nézők és színészek tánca, próbálják-e imitálni a színpadi helyzeteket, vagy inkább csak nevetésbe torkolló kedves bohóság lesz ebből.

Azt különben hiányolom, hogy az utcákon, tereken nem történik semmi, a Színházak Éjszakája lehetne olyan népünnepély jellegű esemény, mint az egykori Csepűrágó Fesztivál vagy akár az Évadnyitó Fesztivál. Így viszont, aki nem fizet, ingyen nem is kap semmit. Az árak azonban igazán jutányosak, felnőttek 1700 forintért, diákok ezresért, gyerekek mindössze egy százasért válthatnak olyan karszalagot, amivel végiglátogathatják az eseményeket. Ez azért lehetséges, mert „lépcsőzetes munkakezdés” lesz, a Budapest Bábszínház például már délután háromkor kezd állatbábokat és plüssállatokat bemutató kiállításának megnyitásával, állatkerti kisállat-simogatóval. Misi mókus vagy éppen a Gyáva kistigris vezetésével be lehet járni az egész épületet, ami kívülről, ha kétemeletesnek kinéz, sokat mondok. Mindig meglepődöm, hogyan fér el benne 7 színt, bábkészítő műhelyek, stúdiószínpad, vagy éppen olyan terem, melyben a nagyszínpadéval azonos méretekben lehet próbálni.

A Budapesti Operettszínházban is lesz délután gyerekműsor, este nyolctól pedig a Raktárszínházban kitör az Operett és Musical Maraton, ami csaknem hajnali 1-ig tart. A konkurens Madách Színház fél kettőig marad talpon. A teátrum musical műhelyének egykori növendékei és a Madách Musical Táncművészeti Iskola jelenlegi hallgatói szórakoztatják a publikumot, a házigazda Polyák Lilla és Kautzky Armand lesz.

A Katona József Színház tagjai, csak a Színházak éjszakája idejére, sörkertet nyitnak a Kamrában, ahol az italt színészek mérik. Itt lesz a színházi peep show is, a társulat művészei rövid, improvizatív jeleneteket adnak elő a kukkolóknak. Volt már hasonló, például a Merlin Színházban, a háromnapos sorozatgyilkos fesztiválon, amit a nagy teátrális ötleteiről híres, Halász Péter eszelt ki, aki már több mint éve nincs köztünk. Halász egyébként a Józsefvárosi Színházban csinált olyan előadásfolyamot, hogy tényleg egész éjjel volt látnivaló, és hálózsákban akár ott is lehetett aludni az épületben. Valami hasonló fene nagy őrültség nekem még hiányzik ebből az amúgy impozáns programból. De talán majd jövőre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!