Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg Bukta Imre Falusi second hand című kiállítása az A38 hajó kiállítóterében.

 
Fotó: Nagy Géza

Az egyik leghíresebb magyar képzőművész három évvel ezelőtti, hatalmas sikerű műcsarnokbeli kiállítása óta csak nőtt a kíváncsiság a társadalmi kérdések iránt fogékony, a falusi élettel, a vidéki Magyarországgal és az ott élők problémáival kiemelten foglalkozó Bukta munkái iránt.

A kiállítótér befogadóképessége alig bírta az egymás sarkát taposó műélvezők és a szakma képviselőinek rohamát, de mint ahogy az várható volt, a művész most sem okozott csalódást. A nyitó performansz is megmutatta: Bukta továbbra is érzékenyen reagál az őt közvetlenül és közvetve is körülvevő feszültségekre. A Mezítlábas Zenészek által énekkel, klarinéton és gitáron kísért jelenetben Bukta és női párja a tőle megszokott vidékies öltözetben az asztal másik oldalán ülő fiatal roma párral szkanderoznak hosszú perceken keresztül. Hol az egyik, hol a másik fél kerül fölénybe, egészen addig, míg egy feketébe öltözött „nagydarab kopasz” kihúzza könyökük alól az asztalt és ők egymás kezét fogva fordulnak a közönség felé.

A kiállításon bemutatott festmények egytől egyig friss, 2015-ös és idei alkotások. Hasonlóan a tavaly tavaszi Kibillent táj cím alatt kiállított képekhez, a vidék nem valamiféle romantikus, idealizált formában jelenik meg, hanem úgy, ahogy azt Bukta a lakóhelyén, Mezőszemerén töltött mindennapokban megtapasztalja.

Így a most kifejezetten élénk színeket felvonultató, vegyes technikával, akvarellel, olajfestékkel, tussal, ceruzával készült életképeken a szénabálák között közmunkások állnak, a bicikli kormányán reklámszatyor lóg, a magányos cédrust pedig maszkos férfiak már kivágták. Megérintő, kissé keserű szembesülés ez a vidék Magyarországával egy nagyon is városi környezetben, Európa egyik legmenőbb szórakozóhelyének galériájában, ahol a kontraszt csak felerősíti a képek hatását.


A kiállítás február 29-ig látogatható

Címkék: kiállítás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!