A hobbit – Az öt sereg csatája. - Hiába borítja tűzbe a vásznat Smaug, minden idők leglátványosabb digitális sárkánya, A hobbit-trilógia befejező része mégis szobahőmérsékletűre sikerült.
A keményvonalas rajongókat kivéve fellélegezhetünk, hogy vége a kilencórás gigaprodukciónak, és nem lesz több rész – vagy Peter Jackson már A szilmarilokra edz?
Az első rész inkább csalódás volt, kalandos utazás helyett esztelen rohanás közben brutálisan legyilkolt ellenségekkel és kocsmadalokat éneklő, szőrös-bibircsókos törpökkel. A szemünknek is szokni kellett a tökéletes, túl steril látványvilágot, mely inkább hasonlított csúcstechnikájú számítógépes játékra, mint az eddigi fantasy filmekre.
A másodikban végre bejött a humor és a már sokkal vonzóbb tündék (Orlando Bloom, Evangeline Lilly és Cate Blanchett jelentősen növelték a film esztétikai értékét), még egy pikáns, fajok közti románc is elindult, és a tavi révész (Luke Evans) feltűnése is több volt unalmas mellékszálnál. A harmadik részben minden szál összeér a monumentális, órákon át folyó csatában, ám ennek során annyit se izgulhattunk, mint A Gyűrűk Ura tíz perce alatt. Pedig ugyanaz a hangulat, a fényképezés, a zenei aláfestés, és még mindig élmény elmerülni a tökéletesen felépített Középfölde-világban. Nem A hobbit gyengébb, bár jóval rövidebb történet, de a beleírt, az eredeti sztorihoz jól illeszkedő részek ellenére sem bilincseli le a figyelmet ilyen hosszú ideig, ami alatt a könyvet kétszer is kiolvashatnánk.
A megkönnyebbülés mellett még egy elszomorító felismeréssel jöhetünk ki a vetítésről: A hobbit trilógiává duzzasztása visszamenőleg beárnyékolja A Gyűrűk Ura egyedülálló zsenialitását. Egy dolog, ha egy rendező nem tud mindig jobb filmet csinálni az előbbieknél, de ahhoz különleges tehetség kell, hogy olyat alkosson, ami rosszabb színben tünteti fel még a korábbi munkásságát is.
J. R. R. Tolkien 123. születésnapja alkalmából január 3-án egész napos ünneplésre várnak mindenkit az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
