Szózene alattvalóknak - Pajor Tamás az Összközműről, a megosztó személyiségről, a világ megváltoztatásáról

– Nemrég volt legújabb albumának, az Összközműnek a nagyszabású lemezbemutató koncertje. Ki látogat el egy ilyen eseményre? Régi Neurotic-rajongók, értelmiségiek, keresztények, a Hit Gyülekezetének – melynek ön az egyik „fáklyavivője” – tagjai csápoltak a Budapest Parkban?

– Mindnyájan az említett „kategóriákból”, és sokan, akik csak most ismerkedtek meg a dalaimmal. Jellemzően gondolkodó emberek. Tény: sosem törekedett arra, hogy a főáramban legyen az, amit csinálok. A régi rendszerben a tiltott punk és new wave zenekarok köréből indultam, aztán a megtérésem után az egyik megfigyelt szférából átkerültem a másik megfigyeltbe, a magyarországi karizmatikus kereszténység köreibe, jelesül a Hit Gyülekezetébe. És keresztény művészként sem a hagyományos gospelspirituálé vonalat képviselem, hanem igyekszem újszerű, meglepő dolgokat csinálni.

– Az 1980-as évek végén, amikor még alig volt magyar zenész, aki jártas lett volna ezekben a műfajokban, funkyban és rapben közvetített keresztény gondolatokat, míg most szintén újszerű műfajjal, a slammel formálja meg mondanivalóját.

– Zenekarom, az Amen az evangéliumot nyíltan felvállaló és társadalmi témákat is feldolgozó dalokat játszik, amelyeknek van egy prófétikus, apokaliptikus íze, és mindezt sokféle műfajban tesszük. Ettől némileg megkülönböztetem e másik produkciómat, amit Összközműnek nevezek, amely sűrített formanyelve az általam már eddig is alkalmazott dalszövegírásnak, költészetnek. Nem nevezném slamnek, bár tartalmaz a műfajra jellemző elemeket – a slammerek között akadnak, akik hozzám kötik a műfaj hazai gyökereit, itthon ugyanis elsőként fogalmaztam rapben. A lemez dalainak műfajául inkább a szózenét használnám, ugyanis e műfaj ötvözi a hagyományos verset és annak a megzenésített változatát, a slamet, illetve a régi típusú, olykor sanzonba hajló slágereket, amelyeknek most van is egy reneszánsza. Ezek erősen városi műfajok, maga a projekt is nagyon városi, vállaltan budapesti. Az első dal, amelyet már játszanak a rádióadók, ezért is lett a Szeretem Pestet.

– Az Összközmű cím nem sanzonokat ígér...

– Egyrészt arra utal, amit mi, magyarok itt a Kárpát-medencében összegründoltunk, másrészt azt a bürokratikus közigazgatási rendszert jelenti, amelynek mindnyájan elszenvedői vagyunk. Ez egyfajta modern típusú alattvalói létet eredményez.

– „Ugye félsz, ugye félsz, ugye félszavakból is értjük egymást” – ezek lennénk mi, az alattvalók?

– Igen, a kis emberek, akiket folyamatosan ellenőriznek, büntetnek, akikre egy csomó adminisztratív feladatot hárítanak, olyanokat, amelyeket elvben azoknak a hatalmasságoknak kellene saját hatáskörben megoldaniuk, akiknek a különböző díjakat fizetjük (és ez egyaránt vonatkozik az állami és a magán szektorra). A kafkai embertípus ma is eleven, az Osztrák–Magyar Monarchia romjaira épülő Horthy-korszak, majd a kádárizmus továbbörökítette az alattvalóságot. Voltak olyan korszakok, amikor a mutyi, a svarc nyújtott annyi életteret a kisembernek, hogy fenn tudta magát tartani; nem azt mondom, hogy ez az ideális berendezkedési forma, de mégis élhetőbb volt, mint a mai. A centralizációban ezeket a lehetőségeket is elveszik, a kisember kárára és a nagy konglomerátumok hasznára. Egyáltalán nem vagyok gazdagellenes, de az nagyonzavar, hogy a Magyarországról kimentett pénzek nagy része állami vagyon volt, ami most nekünk hiányzik. Ez, persze, összefügg azzal, hogy a jó ötleteken alapuló gazdag magánvállalkozások kisebbségben vannak nálunk. Itt az intelligencia, kreativitás támogatása helyett, a megtermelt javak dézsmálásába fektetnek energiát. A húzóágazat pedig az ellenőrzési és büntetési szektor.

– Milyen lehetőséget ajánl a lázadásra?

– Lázadásra nem buzdítok senkit, hacsak az előbbiek megfogalmazása szóban, dalban, vagy bárhogyan nem minősül annak. Földi szinten nincs ideális rendszer, a legoptimálisabb még az angolszász típusú demokrácia, ami, ha nem is tökéletes, de a legtöbb szabadságjogot tudta delegálni az egyénnek, és a legtöbb prosperitást tudta előállítani a világban. Nem véletlenül arrafelé emigrálnak a legtöbben, és nem Kínába, Oroszországba vagy éppen Magyarországra. Az a fajta berendezkedés minden hibájával együtt sok olyan eredményt tud felmutatni, amely az ember földi életkörülményeit javítja. Az a nemzet, amely megismeri a jogállam adta lehetőségeket, jobban kezd el rájuk vágyni, mint az olyan országok, ahol ez tradíciójukból adódóan ez sohasem volt opció. Magyarországon ez a mozgástér sajnos szűkülni látszik.

– Tavaly a Horthy-szobor avatása elleni tüntetésen készült önről egy fotó, amely bejárta a sajtót. Ezen a képen a lázadás kissé megfáradt, de a kötelességét teljesítő alakjának tűnik. Egy blogon találóan írták a fotó fölé az egyik sorát: „a nem engedés is több, mint a nem tevés”.

– Nem kötelességből állok ki ilyen esetekben, hanem azért, mert vannak dolgok, amik mellett nem lehet elmenni. Nem szívesen foglalkozom a napi politikával, bár elolvasom a cikkeket, de inkább a történések mögötti gondolatiság, világnézet érdekel. Az aktuálpolitika mocsara, az aktuálpolitikai dagonya egy kicsit unalmas számomra. De amikor olyasmi történik, ami komolyan veszélyezteti az embert, a szabadságszférát – ilyen például a horthyzmus éltetése vagy a terrorizmus bármilyen formája –, akkor ott vagyok.

– Hogy látja önmagát, a szerepét? Ha Pajor kiáll, van annak ereje, hitelessége?

– Törekszem arra, hogy az üzeneteim és a cselekedeteim fedjék egymást. Számomra fontos a prédikátori kiállás, a szó legszorosabb és kulturális értelmében is. Az igazán nagy dolgokat azonban Isten fogja megváltoztatni. Nem a társadalmi aktivitás vagy a politikum hozza el a változást, hanem a mai nyugat által lebecsült, marginalizálni kívánt hit.

– Az, hogy a Hit Gyülekezetének tagja, sőt lelkésze, nem teheti megosztóvá a személyét?

– Jézus személye földi tevékenysége alatt egyszerre volt rendkívül népszerű, de nagyon megosztó is. Ugyanígy Pál apostolé, vagy a prófétáké, akik a maguk korában Isten hiteles képviselői voltak. Ez a Biblia lényegéből is fakad, ami nem egy mindenáron konszenzust kereső üzenet, nem igyekszik meghúzni magát, mert ha ilyen lett volna, akkor nem tudta volna megváltoztatni a történelmet. Jézus Krisztus nagyon konfrontatív dolgokat is mondott, például azt is, hogy ne csak hogy felebarátainkat, hanem az ellenségeinket is szeressük. Nagyon fontos, hogy a hit közügy maradhasson, hogy az igazi hívők példamutatása társadalmi szerepvállalása alakítsa a közjót; ez ugyanis elsősorban nem állami feladat. Az evangélium nem integrálódni akar a világba, hanem megváltoztatni akarja azt. Sőt, egyedül ez tudja megváltoztatni a világot.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!