Somló Dávid – Vass Imre: It comes it goes
Ha egy szélsőségen hosszan ismétlődő dallam (loop) és egy szintén végeláthatatlanul ismétlődő mozdulatsor (gif ) egymással párhuzamosan haladnak, találkozhatnak a végtelenben? Somló Dávid és Vass Imre Amszterdam, London és Berlin után Budapesten is bemutatták helyspecifikus előadásukat, egy nap alatt három fővárosi helyszínen kísérletet téve a statikus mozdulat, illetve a helyben álló dallam megragadására.
A Bulcsú utcai alagút közepén, egy kis erősítő mellett áll Somló Dávid és Bachot gitározik. Biciklisták és járókelők mennek el mellette, de ő mintha egy másik dimenzióban lenne, csak penget elmélyülten. Aztán az alagút Lehel út felőli végéről elindul Vass Imre, a középső fémcsíkon pattogva végig. Miután elhalad a zenész előtt, hirtelen beakad a dallam, és pár másodpercig a táncos és a zenész is „egyhelyben ugrál”, majd szétválva haladnak tovább a szám és az alagút másik vége felé.
Hérakleitosz is megmondta, a változás az egyetlen állandóság, de hogyan lehetne a mozgást folyamatában kitartani, vö. az ugrást a levegőben megállítani a gravitáció ellenében? Ha felvételt készítenénk, könnyen felgyorsíthatnánk, így a táncos mozgásából csak a közeledés maradna, a föld fölött pár centivel lebegve. Akkor is állni látszana, ha valami nagyon gyorsan mozgót tennénk mellé, mint egy egész város – csakhogy az ő szintjén állva így nem láthatunk rá.
Pszichológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy az elménkben a tánc dinamikus (mozgás) és statikus (formai) elemekből áll össze komplex egésszé, vagyis a változást különböző agyterületeink több pillanatfelvételből és egy térbeli-időbeli folyamatból hangolják össze kisfilmmé. Ennek értelmében a zene működhet kapcsolóként, mint ahogy egy stroboszkóp váltogatja a fényt, és ha pár pillanatra létrejön köztük a tökéletes összhang (mint egy Newton-inga esetében), az „álló” dallam képes lehet azt a hatást kelteni, mintha a táncos valósággal lebegne.
FOTÓ: MELTZNER ANNA
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
