A kortárs tánc az új színház – ezt a vélekedést egyre többen osztják és tapasztalják is az újabb előadásokat nézve. A mai fiatal koreográfusok, azaz az Y generáció tagjai a tánc mellett tudatosan és egyre gyakorlottabban alkalmazzák a színészet, a hang és a zene, a vizuális és akár a képzőművészet eszközeit, nem ritkán filozófiai mélységekbe hatolva.
Mint a Timothy and the Things Schrödingerre várva című előadása, ami azért is unikális, mert a popkultúrát és a magaskultúrát egyedi módon szövi egymásba, és a színpadon mozgó-éneklő-játszó hat táncos egyéniség Fülöp László koreográfus vezetésével önironikus humorral és manírmentes természetességgel szólítja meg a tánctól ódzkodó vagy azzal még csak ismerkedő közönséget.
A koreográfusok épp olyan bátran kísérleteznek a formákkal, ahogy a testekkel is, nem ragaszkodva keretekhez és szabályokhoz, ezért könnyen lehet, hogy még a néző is a színpadon találja magát, ha elmegy Cserepes Gyula Selfy című előadására, vagy az alkotási folyamat kulisszái mögé is beláthat Vass Imre „taking place” című produkciójában.
Esetleg egy előadás jogai – és több különös színpadi kellék, például egy vécékefe vagy egy szendvicssütő – birtokosaként távozik a színházból, ha a Molnár Csaba által rendezett CMMN SNS PRJCT mókás árverésén vesz részt. Változóban van tehát az alkotó és a közönség viszonya, a koreográfusok partnerként és résztvevőként tekintenek a nézőkre, akiket egyre kevésbé hagynak a passzív befogadó szerep luxusában ücsörögni. A bodylotion co-dance Párbaj című előadására belépve rögtön oldalt kell választanunk a ragadozók és a növényevők közt, majd az ennek megfelelő hegyes vagy lógó fülek felhelyezése után ülhetünk le a tánctér két felén. Az egyedülálló női „punkrock” alkotóduó, Arany Virág és Hadi Júlia merész zeneválasztásaikkal plusz értelmezési réteget is adnak a hétköznapi szívatásokat és az ebből fakadó személyes düh feldolgozását tematizáló előadásukhoz.
Az őszinteség és a személyesség képes komoly szemléletformálásra: a barbadosi származású Valencia James Between the World and Me című előadásában rádöbbenhetünk a színesbőrűként a magyar utcákon járó művész valóságára, ami egyben visszajelzés saját előítéleteinkről és a migránsellenes gyűlöletkampány szomorú hatékonyságáról.
A sztereotip szépség- és nőideálokról, szexuális tabutémákról üdítő őszinteséggel és iróniával szól Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című előadása, ami már a kamaszodó korosztálynak is remek bevezető színházi élmény lehet. A generációs szakadék áthidalásában is újító az első hazai közösségi táncelőadás, az Újratölthető, amiben Juhász Kata Társulata az örök élet utópiájáról elmélkedik két tucat szépkorú táncossal a színpadon.
Lassan nem lepődünk meg a nem szokványos előadókat látva, ahogy a táncelőadások is egyre kevésbé szólnak a tökéletes testek által kivitelezett tökéletes mozdulatokról. Az évad talán legforradalmibb alkotása – mind mozgásnyelvét, mind koncepcióját tekintve – a Hodworks Szólók című produkciója, ami eleve megkérdőjelezi a szóló mint színpadi műfaj létezését, majd meglepő választ ad saját kérdésfeltevésére.
Még esszenciálisabban jelenik meg benne a koreográfus Hód Adrienn intenzív mozgáskutatásra épülő, a táncosokat alkotótársként bevonó, kísérletező szellemisége, ami már az idei Lábán-díjas Grace című előadásukban is kiemelkedett.
A tavalyi évadban száznál is több bemutató született itthon, melyek közül 11-et jelöltek Lábán Rudolf-díjra, amivel a kritikusokból, esztétákból álló független szakmai kuratórium elismeri a legkiemelkedőbb táncprodukciókat. Az idén a Hodworks: Grace és a Forte Társulat: Bartók V. Vonósnégyes előadásai kapták a díjat, amit a koreográfusok, Hód Adrienn és Horváth Csaba vettek át.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!