Első Magyar Látványtár: A fehér, Tapolca-Diszel
Ropogósra vasalt fehér ágynemű, keményített fehér abrosz, frissen mosott fehér ing, hófehérre meszelt szoba, nyitott ablakban habos fehéren lengő függöny, vakító fehér falú, öreg házikók, ragyogó fehér paloták, kékesfehér csempéjű fürdők, csillogó szűz hóval borított tájak. Vagy tejfehéren ködlő hajnalok és derengő alkonyatok, piszkosfehéren töpörödő jég. A fehér természeti látványa, a fehér ezernyi árnyalata. Ez az élmény keríti hatalmába az érdeklődőt, miközben a Balaton-felvidéken fekvő Tapolca-Diszel felújított malomépületében nézegeti a 2015 nyarán nyílt kiállítást. Az Első Magyar Látványtár mindig egy-egy téma köré csoportosítva szervezi kiállításait, és ez most a fehér, „a színek summája”. Azóta, hogy csaknem 60 éve Párizsban Yves Klein meghökkentette a látogatókat fehér festményeivel, amelyeken a semmit lehetett látni, már nehezebb meglepni a közönséget, és a kiállítás ötletadóinak, rendezőinek (Steffanits István, Vörösváry Ákos) nem is ez volt a céljuk. Simon Zsuzsa koncepciójából kiindulva térképezték fel, majd gyűjtötték össze műtermekből, gyűjteményekből, a Látványtár saját raktáraiból válogatták ki a „fehér” anyagot. A művészek, gyűjtők kölcsönadták a kiválasztott műveket, de akadtak olyanok is, akiket a téma annyira megihletett, hogy a kiállítás helyszínén készítettek közös alkotást. Vojnich Erzsébet, Szűts Miklós, Váli Dezső, Kicsiny Balázs, Melocco Miklós (hogy csak néhányukat említsem) képei mellett látványtári leletek – edények, textíliák, dísztárgyak – válnak műalkotássá, az együttes látvány pedig különleges élménnyé.
(A kiállítás megtekinthető 2016. május 31-ig)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!