A csaknem 40 fokos hőségből egy málló vakolatú bérházba lépünk. Középen burjánzó kert, a falakon lepergett festék, a körfolyosón kovácsoltvas korlát. Nem pont erre számítottunk, amikor bejelentkeztünk a fiatal divattervezők egyik legismertebbjéhez. A lakásban zene szól, otthonos hangulat és hatalmas nyüzsgés fogad minket. Első pillantásra olyan, mintha egy kollégium közös terébe léptünk volna. Legalább tízen sürögnek-forognak a stúdióban, néhányan a tűzhely mellett csoportosulnak, mások egy hatalmas munkaasztalt állnak körül, amelyen egymás hegyére-hátára ömlesztve állnak a félkész ruhák, táskák, alapanyagok, szerszámok. Különös és különleges illatok keverednek: az éppen készülő ebéd

mellett a bőr semmi máshoz nem hasonlítható aromája járja át a hatalmas belmagasságú teret. A falakon a teljes kollekció, gyönyörű táskák, különleges ruhák. A másik szobában egy hatalmas, többrekeszes táskából kesztyűk kandikálnak ki – a Pécsi Kesztyűgyárban készülnek, Anh Tuan tervei alapján.

És mindennek a közepén pörög maga a divattervező is, akihez jöttünk. Szívélyes mosollyal fogad minket, és meséli el életét. Vietnamból jött, diplomata szüleivel és testvéreivel kilencéves korában költözött Magyarországra, orosz követségi iskolába járt, aztán zenetagozatos lett. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett Budapesten, és a London College of Fashionben tanult divattervezést.

Bár elsősorban a táskáit ismerik, nem csak kiegészítőket készít. Évente kétszer jön ki új kollekciója: ruhák, kabátok, táskák, kesztyűk, mind kézzel készítve. Kivételesen jól bánik a bőrrel, illetve ötvözi azt más anyagokkal, a hagyományos technikát a modernnel vegyíti. Régebben nagy figyelmet fordított a különböző trendekre, mostanában egyre inkább a saját útját járja. Biztosítóövekből szőtt táskája hozta meg számára az ismertséget: a szokatlan alapanyagból készített, letisztult formavilágú, praktikus, de mégis különleges darab azóta is felbukkan a kollekcióiban, újabb és újabb variációkban. Most éppen a bizánci motívumok ragadták meg a fantáziáját, de bármi képes inspirálni. Tuan szerint az is nagyon fontos, hogy a környezete is alkotásra ösztönözze. A stúdióban egyszerű, de igényes gonddal összeválogatott bútorok közt a legkülönfélébb országokból hazahozott tárgyak, szobrok állnak, a falakon a divattervező festményei lógnak.

Arról is beszél, hány helyen járt már, mennyi élmény, impulzus érte, most is egy nagy utazásra készül, a nyáron ismét Ázsia felé veszi az irányt – Vietnam, Mongólia, Tibet az idei úti célja. És hogy hogyan pihenhet az energiától és tettvágytól folyamatosan hajtott tervező? Nem pihen. A művész akkor is dolgozik, amikor kikapcsolódik, hiszen a feltöltődés, az új utak keresése is a munkájához tartozik. De Tuan amúgy sem áll meg. Ami egy külföldi cégnél sok ember feladata, az itt mind az ő vállát terheli. Ő megy el anyagot venni – leginkább külföldre –, hogy a megfelelő minőségű bőr, selyem, cérna, szegecs a keze ügyében lehessen. Ő viszi a kollekcióit is a különféle (és nem csak hazai) bemutatókra, emellett folyamatosan építi a márkát is. Csak az alatt a két óra alatt, amit a műhelyében töltünk, tucatnyian keresik telefonon. Ezer dolgot csinál egyszerre: hol a munkaasztal mellett áll, és egy félig kész bőrkabátot szemléz szakértő szemmel, hol a számítógép mellett ül, vagy éppen a gyakornokoknak magyaráz arról, mit hogyan kell csinálni.

A faltól falig érő könyvespolc azt sugallja, máshogy kapcsolódik ki a divattervező. Hatalmas albumokat, művészeti kiadványokat mutat, néhány dizájnerkatalógus is lekerül a polcról, amelybe lelkesen belemélyedünk. Itt is csak a munka, az inspiráció. Aztán csak kiböki, hogy ha már olvas, akkor leginkább regényeket, azok közül is a franciákat és az oroszokat kedveli. Egyből sorolja is, mi a közös a két ország irodalmában, hogy mitől különleges, és szerethető egy klasszikus nagyregény. Amúgy is csapong, gyakran szövi egyik témából már a következőt, mesél, mosolyog, gesztikulál. Elképesztő életerő sugárzik belőle is, a munkájából is, csupa optimizmus az egész lénye. Szerinte a divatvilág is érzi a nemrég bekövetkezett válságot, de ő bizakodik. „Hat éve kezdtem el ezt az egészet, és a nulláról építettem fel. Ahhoz képest jól megy minden. Élek, ahogy élek, a bevételeket meg visszaforgatom a márkába, hogy tovább fejleszthessem, hogy tovább terjeszkedhessünk” – mondja, amikor arról kérdezzük, meg lehet-e ma élni divattervezőként. Az általa készített darabokat egyre többen keresik, 25-től 60 éves korig bárkit fel tud öltöztetni. Egyedi, könnyen felismerhető dolgokat tervez, amelyek ugyan nem olcsók, de az anyagok minősége garantálja, hogy nem is egy szezonra szólnak. Egy táska akár négy teljes napig készül, Tuan a mai napig minden egyes darabot saját kezűleg rak össze.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!