Fittyet hány a meteorológiai tavasz idén a naptárra, de még a népi bölcsességnek sem hihetünk. Aszerint ugyanis vasárnap Sándor,
hétfőn József és szerdán – március 21-én – Benedek hozna csak meleget. Ám már napok óta itt a tavasz! Onnan is tudni: a Széll Kálmán tér tele a budai hegyekbe induló túrázókkal.

Lakos Gábor felvételei

- – Kép 1/4

Hosszan kígyózik sor, százak állnak a Gyermekvasút végállomása előtt a Széchenyi-hegyen. Talán jegyre várnak?

Dehogyis! Itt van a rajtja „A gyermekvasút nyomában” című 20 kilométeres teljesítménytúrának, amit 7 órás szintidő alatt kell bejárni, hegyen völgyön át, de érintve az állomásokat. – A Gyermekvasutasokért Alapítvány és a vasút 33. ízben hirdette meg a túrát, nappal mindig március 15-én, éjjel pedig augusztus 19-én – mondja a szervező, Füstös István. Sokan jöttek, reggel 9-ig bő hétszázan neveztek be, 10 órára talán meglesz az ezer is.

Főleg családok, fiatalok vágnak bele. Talán a legifjabb teljesítménytúrázó Richárd. Áprilisban lesz csak 2 esztendős, tudjuk meg édesapjától, Behringer Krisztiántól. Valaki megjegyezi: biztosan nyakban viszi majd. – Ő visz engem! – vág vissza a rátarti apa.

Autóval jött a hegyre, gyalog megy tovább a Sipos család. László és Andrea, a kertészmérnök házaspár, az ikrekkel, a 13 hónapos Márkkal és Lizával. – Minden évben eljövünk megnézni a nyíló kökörcsineket. Családi hagyomány volt ez már édesapáméknál is – magyarázza László. Útközben megtudjuk: a mecseki és a Gellért-hegyi mellett ez az ország legmelegebb déli lejtője. Bár április elején nyílik a leánykökörcsin, de itt már két héttel előbb virágzik. És találunk is néhány szép, lila szirmait bontogató példányt! A jövő hét végére itt minden a kökörcsinektől és a sárga tavaszi héricsektől tarkállik majd…

Irány a Normafa! Dugig tele az autóparkoló, és a sétautakon is rengetegen járnak. A verőfényes Anna-réten egy testes atyafi hanyatt fekve, pulóverben sütkérezik. Közelebb érve halljuk: jóízűen hortyog. Hagyjuk aludni. Nyugdíjas pár jön szembe, a 76 éves Dubecz Béla és 70 éves felesége. – Fáj a lábunk, nagy utakat nem teszünk. A Margitsziget nekünk közelebb is esik sétálni, de ősszel és tavasszal csodálatos a természet, az erdő, és ugye most itt a tavasz.

Nem ők a korelnökök: Pestről jött a jó időben sétálni két hölgy is, Judit és Ági gyermekkori jó barátnők. Mind a ketten 85 évesek.

Egy idős férfi a magyar válogatott melegítőjében fut az erdei úton. – Annak idején dzsúdósként, most pedig, mint a szövetség fegyelmi bizottságának elnöke kapcsolatban is vagyok velük, világosít fel a 67 éves sportember, Toncs Gusztáv nyugállományú honvéd ezredes. Aki hetente 4-5 alkalommal lefut itt 10-10 kilométert, hóban, esőben is. Ilyenkor, ha száraz az út, persze sokkal könnyebb.

A János-hegyen, a libegő pénztárosa déltájban úgy véli: most még nem túl nagy a forgalom, de délután az lesz. Gyenes Lászlónak, a népszerű normafai rétesező vezetőjének sincs oka panaszra: – Megy a bolt. Nálunk a szezon az, ha sok a síelő vagy a kiránduló, mint most, amikor a csúcshoz képest úgy 60 százalékos a forgalmunk. Pompás az idő, sokan biztosan minket választanak a múzeum helyett.

A Hűvösvölgyben délután 2 órakor lehet már 15 fok. Nem csoda, hogy rövid ujjú pólóban gyalogol be a teljesítménytúra céljába az ELTE-hallgatók négytagú csapata. Monos Attila matematikusnak tanul: – Öt óra alatt tettük meg a 19 ezer 750 méteres távot, amiben 705 méter volt a szintemelkedés. Pólóban van már a túraszervező Füstös István is. Elégedett a szép idővel, a sár is fölszáradt, s megvolt az ezer benevező. Körülbelül a felük már a célba is ért, akadt közöttük, aki 80 éves elmúlt, délután 5-re pedig biztosan mindenki befut… És rövid ujjú ingre vetkőzött Strabek Péter, a Gyermekvasút kereskedelmi állomásfőnöke is, aki azt mondja, felébredt téli álmából a természet és a Gyermekvasút is: március idusára fellendült a forgalom. A nemzeti ünnepen úgy 8-10 ezer utasuk lehetett, igaz, abba már beleszámolták a teljesítménytúra résztvevőit is, akik ide gyalog jöttek, de a nevezési díjjal megváltották a jegyet vissza, a Széchenyi-hegyre.

(Azt már csak zárójelben jegyezzük meg: a korán jött tavaszt igazán élvezte a Vasárnapi Hírek kis csapata is. És ma már akár 20 fok is lehet. Ki ne hagyják!)

Címkék: időjárás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!