Mozaik, HBO
Valami készül Steven Soderbergh boszorkánykonyhájában, ami jóval messzebbre mutat, mint az Európában sajnos nem elérhető okostelefonos alkalmazással kiegészített, e nélkül is élvezhető új „interaktív” minisorozata. A tévében ideális laboratóriumra lelő rendező nem csak a sorozatgyártást készül forradalmasítani, de azt is, ahogyan a nézők (vagy már inkább felhasználók) befogadják az általuk személyre szabott tartalmakat: mintha mindannyian a saját filmünket rendeznénk és néznénk.
Kevés dolog képes jobban felcsigázni a figyelmet egy megrázó bűnténynél: holtan találnak egy gyönyörű és sikeres írónőt (Sharon Stone bámulatos alakításában, aki óriási trófea a ’90-es évek hollywoodi ikonjaiból egyre többet begyűjtő tévéseknek). Míg az alkalmazásban lehet váltogatni a szereplők nézőpontjai között, akár egy útválasztós kalandregényben (a bűntény megoldása itt is ugyanaz, csak többféle úton és logikával lehet odáig eljutni) a tévében ennek illúzióját kifinomult dramaturgiai és vizuális eszközökkel teremtik meg. A visszatekintések a jelent árnyaló, nem pedig erőszakosan megmagyarázó lábjegyzetekként jelennek meg, és a párhuzamos történéseket egymásba is vetítik, például a kép sarkában megjelenik az épp bepötyögött SMS szövege. A kameraállások szokatlanok, néha bezoomolnak a színészek arcába, akár egy realityben, máskor alulról vagy erős ellenfényben mutatják őket, egyszerre sejtelmes és borzongatóan testközeli hatást keltve.
A Mozaik egyszerre a főhősnő humanitárius projektjének neve, és Soderbergh, illetve írótársa, Ed Solomon szisztémája, ahogy az akkurátusan elhelyezett információkockákkal kirakják előttük a megoldást, amit végül nekünk kell kiolvasnunk.
Intelligens és autonóm gondolkodókként kezelik az eddig többnyire passzivitásban tartott nézőket, ámbátor még nem engedik el teljesen a kezünket, hiszen a labirintusban minden út a kijárat felé vezet, nincsenek beépített zsákutcák – az talán majd a következő szinten vár ránk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!