Bálint Orsolya tévékritikai rovatában az ATV Friderikusz című műsorának április 1-i adását elemzi.
Nem Friderikusz Sándor kérdéseitől, hanem Trianon önmaga általi említésétől lábadt könnybe Vidnyánszky Attila szeme az ATV legsötétebb stúdiójában. A rendező zavaróan maga elé motyogva beszélt a mondatait többször megmosolygó riporterrel.
Míg Kerényi buzizását némán végigülte, az ATV közönsége előtt decensen magyarázta, hogy annak is van létjogosultsága, amit Alföldi csinált, csak nem a Nemzeti keretei közt. De úgy látszik azt, hogy a Nemzeti „sokkal nyitottabb, befogadóbb kell legyen”, leginkább arra értette, hogy jöhetnek vendégségbe más társulatok is. Mikor a riporter megkérte, foglalja össze szakmai céljait, így felelt: „Pozitív üzeneteket fogalmazunk meg. Építünk, nem rombolunk.” Rögtön eszünkbe juthattak Kerényi pitypangjai – talán ezért értik meg olyan jól egymást a kormánybiztossal.
A műsorvezető tett egy kísérletet, hogy feltárja a Vidnyánszkyból áradó sértettség okát, mire a rendező Trianont hozta fel, mikor négy részre szakadt a családja. Egyetértek vele, „fontos, hogy egymás fájdalmait tiszteletben tartsuk”, mégis különös, hogy jelen időben beszélt egy majd’ 100 éves történelmi eseményről. Hasonlóképp az „egyszer már ledózerolt” Nemzetiről: „Nagyon jól emlékszem, mert rengeteget olvastam róla most.” Bár azt állította, nem érdekli, „mikor jön egy húszéves valaki, most fejezett be valamilyen iskolát, ha befejezett, és ír valamit”, még a riporter is megjegyezte, milyen indulatba jött. Ekkor kifakadt belőle az önérzetes művész, és szenvedélyesen ócsárolta a kritikusokat: „Látom a működésük lényegét. Hogyan állnak be és hogyan szolgálnak egy-egy gondolat mentén. (…) Ők azt mondják, hogy objektíve értékelnek, és nincs semmi hátsó gondolat meg szándék. Dehogy nincs.” Gyermekded világképében a kritikus „manipulálni akar, tudatosan bánt, ront”, mivel „alapvetően nehéz sorsú ember. Szinte kivétel nélkül be akart kerülni a szakmába, ahová sohase fog, ezért saját fölöslegességét kell érezze egyfolytában. (…) A kritikusok nem önálló lények” – tódított a műsorvezető erőtlen ejnye-bejnyézése mellett. Döbbenetes szereptévesztés, hogy rendezőként a kritikusok személyét támadja, arrogánsan kioktató lélektani elemzéseket gyártva. A kritika eredendően szubjektív műfaj, miért nem világosította fel Friderikusz? Miért nem állt ki legalább az újságírói szakma tisztessége mellett? Talán őt is igaztalanul támadták az epebajos kritikusok?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
