Koppányt a reklám négyelte fel az RTL Klubon, a köztévén „együtt ünnepelt az ország”, a tűzijáték lett az év „második legnézettebb” műsora, de az M1 már az Obersovszky Péter dünnyögésével kísért, legendásan nézőirtó tisztavatás közvetítésével is „piacvezető volt”. Sokan követték Áder János ünnepi beszédét, melyben biztosított bennünket: „nagy értékek munkálkodnak nemzetünkben”, miután Hende Csaba közölte a jó hírt, hogy „jut végre elég kerozin a Gripenekbe”.

Noha tévében tűzijátékot nézni legalább akkora élmény, mint anorákban zuhanyozni, az idén a rossz idő miatt biztosan többen maradtak otthon a képernyők előtt. A tűzijáték közvetítését az M1-en ennek dacára csaknem százezerrel kevesebben követték, mint tavaly (avagy, mint egy átlagos Barátok közt részt). Csakhogy az idén az M1-éhez még a Duna World nézőit is hozzácsapták: „megtehetjük, mivel azonos időben sugározta a két csatorna a tűzijátékot” – áll az MTVA sajtóközleményében. Így lehetett a Havasi Balázs eklektikus zenei aláfestésével dúsított, közel félórás rakétapuffogtatásból rögtön az év második legnézettebb műsora az Ének iskolája TV2-n sugárzott döntője mögött.

Ha nagyvonalúan átsiklunk azon, hogy nem elegáns így összeadogatni a nézettséget (a Duna Worldöt ráadásul nem is elsősorban a hazai közönség nézi), akkor is szöget üthet a fejünkbe, miért ragaszkodik a közmédia a számokhoz. Éppen nekik fabatkát sem érnek a nézettségi statisztikák, hiszen nem a piacról élnek, nem kell a hirdetők felé igazolniuk, hány emberhez jutnak el. Talán így akarnak csodálatot és elismerést ébreszteni fenomenális közszolgálati munkájuk iránt?

A Balatoni Nyár idei utolsó adásában Dióssy Klári és Tóth Tamás interjút is készített Böröcz Istvánnal, az MTVA vezérigazgatójával. Ketten összesen egy kérdést tudtak összehozni, de Böröcz úgyis mesélt magától: „szerényen, de jogos büszkeséggel elmondhatjuk, hogy a Balatoni Nyár jól teljesített idén is”, és „jogos büszkeséggel elmondható, hogy az M2 mára a magyarországi mese- és gyerekcsatorna-piacon piacvezetővé vált”. Dióssy levegővétel nélkül sorolta, hogy ugyanilyen siker volt a Dankó-rádió, A Dal és a „Páva-műsor”. „Lenne miről beszélnünk még, mert hál’ istennek annyi pozitív dolog történt a közmédia háza táján! (…) Mondjuk azt a végére, hogy jónak lenni jó!” – kiáltott fel, majd hisztérikusan felkacagott, és még mindig folytatta: „az árvíznél is jelen voltunk, és kiváló sportközvetítéseket hajtottak végre a kollégák, legyen így a továbbiakban is!” Legalább túláradó lelkesedése nem csupán a vezérigazgatónak szólt, mert két perccel később elcsukló hangon vett majdnem könnyes búcsút a nézőktől.

Az este tűzijáték utáni része már egészen biztosan nem az együtt ünneplésről szólt. Semmi nem oszthatta volna meg jobban a nézőket, mint Alföldi Róbert István, a király értelmezése. Még így is legalább egy pillanat volt, mikor egy ütemre, egy emberként hördült fel az ország: mikor a „Segítsetek! Segítsetek! Oly nehéz a választás!” után az RTL Klub beadta az első reklámot.

Augusztus 20.

Címkék: távkapcsoló, kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!