A piramis, TV2
Mintha az emberek a lottószelvényükhöz imádkoznának vagy üvöltve szurkolnának a kaparós sorsjegyüknek – pont ennyi értelme és haszna van annak, hogy a TV2 kvízjátékának versenyzői a piramisdíszlet tetejéről leguruló habszivacs golyóknak kiabálnak, hogy minél értékesebb nyereménylikba essenek. Mellettük Stohl András rekedten őrjöng a gerjedő mikrofonjába, mint egy ValóVilág-beszavazóshow-n, majd sátáni kacajt hallatva hisztérikusan ugrándozik minden százezer forintnál nagyobb, és látványosan összeomlik minden annál kisebb összegre.
A műsoridő az összesen 10 kérdés ellenére hosszú, amivel talán azt az érzést igyekeznek kelteni, hogy a játékosok megdolgoznak a pénzükért, mikor előbb együttes erővel kiütik a konkurens párost, aztán különválva küzdenek meg a kérdésekkel és a golyókkal, végül a mindent eldöntő döntővel. Vannak értelmes kérdések, szimpatikus játékosduók, és kecsegtetően nagy, de még kellemesen elköthető milliós nyeremények. Izgalmassá teszi a játékot a folyamatos egyensúlyozás tudás és szerencse között: a győzelemhez mindkettő kell, mert a balszerencse lenullázhatja a műveltséggel vagy jó logikával elért sikereket, de ha hibás a válasz, a mázli legfeljebb a veszteség csökkentésében segíthet. Ritka esetben a játék végén még a semmiből is visszajöhet a páros, ha egyikük elfogadja az utolsó mentőöv-alkut. Itt már a pszichológia is szerepet kap, noha „vakon” kell döntést hozni, számít, ki mennyire bízik a társában, tartja-e magát az előre megbeszélt közös stratégiához, és mennyire szédíti meg a nagyobb, de bizonytalan összeg gondolata a potenciálisan kisebb, de biztos nyereményhez képest.
Az emberi drámát csak fokozza, hogy a nézők és a páros stúdióban álló tagja pontosan tudják, hány forintra alkuszik a hangszigetelt piramis csúcsában csücsülő jómadár, csakhogy itt már hiába is kiabálnának, az ipse pont olyan süket, mint a hülye gravitáció, ami képes összevissza rángatni a golyókat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!