Mintha a Dallast keresztezték volna az X-Aktákkal, és megpakolták volna még fánkkal, pitével és ezernyi bársonyfüggönnyel – ilyen volt a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb sorozata, mely inkább volt film (noir) a tévében, mint szappanopera.
A 25 éves évforduló alkalmából most újranézhetjük David Lynch és Mark Frost hátborzongató klasszikusát, mely első bemutatása idején igazi kultúrsokk volt a tévésorozat alatt még a Szomszédokat meg a Derricket értő magyar nézőknek.
Miután a helyi gimis szépségkirálynő holttestére rábukkannak, felbolydul a kanadai határ melletti amerikai kisváros, Twin Peaks élete.
Ennél persze jóval több sötét titkot rejteget a közösség, a gyilkosság csak az első dominó a sorban. Ám a kérdés, hogy ki ölte meg Laura Palmert, egyre kevésbé érdekes. Lebilincseli a nézőt a folyton baljós hangulat, és a városka idő közben megismert lakóinak további sorsa. Egy idő után úgyis belezavarodunk a szerteágazó, időnként a semmibe tartó szálakba, mintha a forgatókönyvírók egymás után dobálnák nekünk a gumicsontokat.
Még a kamera is játszadozik velünk, mert hajlamosak vagyunk mélyebb jelentést sejteni minden sötét sarok és furcsa tárgy mögött, amelyen elidőzik.
Már az is abszurd, hogyan pakolhattak össze ennyi hajmeresztő és mókásan különc karaktert – melyeket akkor még többnyire ismeretlen, de tehetséges, ráadásul szépséges és szexis színésznőkre, illetve jóképű színészekre bíztak – hacsak nem azért, hogy feszegessék a nézők határait.
Lynch pedig egyetlen villogó fényreklámmal képes volt borzongást előidézni, és végig fenntartani a hipnotikusan monoton, mégis körömrágós hangulatot.
Angelo Badalamenti egyszerre libabőröztető és mágikusan szép zenéje, a természetfölötti erők időnkénti beidézése (a kísérteties erdővel és a huhogó bagollyal), és az epizódok végén nyitva hagyott kérdések rabul ejtették a nézőket. Legalábbis addig, míg teljesen lila ködbe nem fulladt a sorozat a végére. Ekkorra azonban a Twin Peaks már kult státuszba került, menő lett rajongani érte, és nem illett földhözragadt kifogásokkal megkérdőjelezni a művészi teljesítményt.
Most talán még nagyobb élmény megnézni, már a megfejtés kényszere nélkül, csak feloldódni a különös hangulat, a szürreális jelenetek és a zene egyedülálló varázsában.
(TWIN PEAKS, M1)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
