„A demográfiai robbanás, az olcsó energiakészletek fokozatos kiapadása, valamint a klímaváltozás alapjaiban rendítheti meg a világ jelenlegi társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedését. A tét az emberi civilizáció jövője, saját gyermekeink, unokáink élete” – ezt nem Frei Tamástól, hanem a köztévé fenntarthatósági magazinjának bevezetőjében hallhattuk.
A fenntarthatóság ma már kötelező töltelékszó a legtöbb uniós pályázatban, szakdolgozatban, párt- és kormányprogramban. De akik ilyenekkel nem találkoznak, honnan is tudhatnák, hogy nagyjából a ’80-as évek óta azt értjük alatta, hogy úgy törekszünk a jólétre, hogy eközben óvjuk, de legalább nem tesszük tönkre a környezetet. Ebben a természeti erőforrásokat kiszipolyozó gazdaságnak is felelőssége van, és nálunk okosabbak (például az ENSZ-ben) rájöttek már, hogy ezt a három érdeket csak nemzeti és nemzetek feletti együttműködéssel lehet valamennyire összehangolni.
A sorozatból kiderül, hogy erre nekünk „nemzetközi összehasonlításban is figyelemreméltó intézményrendszerünk” van. Például nálunk neveztek ki elsőként Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosát. Kicsit túlterjeng a valamennyi részben szereplő (talán szponzorként is bevont) Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács. Nem baj, a magyarok többsége azt se tudja, hogy létezik. Az érdekegyeztető, véleményező és ágazatokat átívelő stratégiákon dolgozó tanácsban a tudós akadémikusok mellé a gazdasági kamarák, szakszervezetek, kisebbségek, egyházak, parlamenti pártok és civil szervezetek delegálnak tagokat. Mégis lehet némi hiányérzetünk, hogy miért csak a katolikus és a református egyházat hívták meg, avagy miért épp a bolgár és a horvát önkormányzatokat, a legnagyobb magyar etnikai kisebbség, a romák érdekképviseletét miért nem.
A kétnaponta jelentkező műsorban olyan kérdésekre próbálnak közérthető, egyszerű választ adni (bár ez nem mindig sikerül, már a téma összetettsége miatt sem), mint hogy miért jó a demokrácia, vagy ki és miért fordulhat ombudsmanhoz. Felhívják a figyelmet olyan hétköznapi abszurditásokra, mint hogy hány liter kőolajat „eszünk meg” egy szem kivivel (mire ideszállítják), és mi a ménkőnek importálunk mi Brazíliából csirkét. Elvontabb ideákra is szánnak időt, például mit jelent az amerikai álom – a világ más kultúrái számára.
Szimpatikus, hogy a sorozat nem didaktikus és nem is bulváros, még a képi illusztrációkban is visszafogott, szabatos. Olykor megszólal egy népszerű, hiteles figura, mint például Kőváry Barna autóversenyző, aki szerint épp olyan fontos betartani a társadalmi szabályokat, mint a KRESZ-t, vagy Csomor Csilla színésznő (a Barátok közt egykori Zsuzsája) aki odafigyel arra, hogy helyi élelmiszereket vegyen a boltban.
„Hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul. Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?” – énekli Cseh Tamás a vége főcímben. Durva párhuzam, de ha nem is rettegünk a nemzethaláltól, akkor sem engedhetjük meg maguknak azt az ostoba luxust, hogy ne törődjünk a környezetünkkel. Ha mi nem is akarunk száz év múlva élni, a gyerekeink még itt lesznek, és egész biztosan magyarul fogják számon kérni a közönyünket.
JÖVŐ IDŐBEN, M1
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!