Én kis naiv azt hittem, a köztévé indít új sorozatot a túlsúlyos tinik megmentésére. Aztán rájöttem, hogy ez az MTV nem az az MTV, a dokumentumfilm besorolás pedig enyhe eufemizmus a tipikus amerikai átváltoztató műsorhoz.

 

Értékelem a (volt) zenetévé felelősségteljes választását, nagy hatással vannak fiatal nézőikre, mutassanak is ilyen történeteket. Csak belegondoltam, milyen fontos közszolgálati feladat lenne nem valóságshow-ban foglalkozni a témával. Az elhízás társadalmi kín, százezrek életét nyomorítja meg, emellett többszörösen terheli az egészségügyi kasszát. Persze leginkább azért érdekelt a műsor, mert valaha én is kövér voltam.

Sokunknak van olyan szokása vagy tulajdonsága, amiért utáljuk magunkat. A 18 éves Gabriella 115 kiló tömény boldogtalanság és önvád. Hiába választották a szalagavatón bálkirálynőnek társai – akik látják benne az igazi, ragyogó belső szépséget –, ennek sem tud örülni. Míg kezdetben valamiért az evésbe menekült, ma már a finom falatkák sem nyújtanak neki örömet és kudarcos fogyókúrái csak még jobban tönkreteszik a lelkét. Családja állítólag támogatja őt a fogyásban. De akkor miért vesz az anyja folyton édességet? Bár a szülei és a testvérei sovány „mázlisták”, lehetne bennük annyi együttérzés, hogy nem tömik tele nasival a hűtőt. Amerikában a bolti kiszerelések is a mieink többszörösei, az üdítőital ötliteres flakonban kapható (így olcsóbb), a chips félkilós csomagban, a túlfogyasztás szinte elkerülhetetlen. Ráadásul az anyja az mondja, „teszteli” azzal, hogy elöl hagyja a kekszet. Aztán az ágyára dobálja a csokipapírokat, amelyeket a zugevő lány megpróbált eltüntetni. Ez lehet Gabriella boldogtalanságának és a kényszeres evésbe menekülésének igazi oka, nem a gének, vagy a kitartás hiánya. Ide nem egy gonosz személyi edző kell, aki úgy megkínozza a lányt, mintha a bolognai tömlöcben sínylődne. Persze ez is hatékony, rövid távon.

„A szüleimnek a pénz a legfontosabb” – mondta a lány, aki egyszerre tanul, dolgozik és emellé vállalt be minden napra egy teljes edzésprogramot. Alig merte megkérni az anyját, hogy engedje meg, ne kelljen minden nap munkába mennie, míg tart a 111 napos maratoni zsírégetés. Gabriellának valójában nem le kellett fogynia, hanem fel kellett nőnie. Voltak hullámvölgyei, de leadta a fölös kilók nagyját. Anyja pedig nem tarthatta őt többé a lusta, engedetlen gyerek szerepében. Bár már hetek óta edzett, anyja még mindig a szemére vetette, hogy folyton a kanapén fekszik. Észre sem akarta venni a változást, nem hitt benne. Meg lehet érteni őt is, hiszen a lánya számtalanszor fogadkozott már, mint mikor egy drogfüggő azt ígéri, ez lesz az utolsó alkalom. Gabriella viszont összekapta magát, testben és lélekben egyaránt: a 115 kiló boldogtalanság átalakult 75 kiló sugárzó önbizalommá.

A műsorban elképesztően látványos a fizikai és a lelkiállapot kölcsönhatása. Minél kövérebb az ember, annál rosszabbul érzi magát, és annál kevésbé tud ezen segíteni. Minél jobban közelít az egészséges arányaihoz, annál jobban működik élete minden területe. Van egy pont, ahonnan már minden egyre könnyebb, de addig iszonyú nehéz eljutni. Néha még „támogatóinkat” is le kell győznünk, nem csak önmagunkat. De tehetünk bármit, ha súlyunk ahhoz a testképhez igazodik, mely a fejünkben él saját magunkról. A kilók előtt legelébb is lelkünk frizsiderét kell leolvasztanunk, a szeretet és az elfogadás pedig a legjobb belső hősugárzó.

 

Valaha kövér voltam, MTV
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!